Kárpátaljának továbbra is szüksége lesz az egészségügyi támogatásra

Több mint 36 ezer adag oltóanyag érkezett Magyaror

2018. május 15., 22:29 , 904. szám

Május 15-én 180 millió forint (600 ezer euró) értékű korosztályos kötelező védőoltást adott át Magyarország kormányának képviseletében dr. Grezsa István kormánybiztos és Buhajla József ungvári magyar főkonzul Kárpátalja kormányzójának, Hennagyij Moszkalnak, valamint az Ukrán Vöröskereszt képviselőinek, a Záhony–Csap határátkelőhely ukrán oldalán. A mostani szállítmány nagyobb része, 21 605 adag a Pentaxim elnevezésű, ötkomponensű kombinált oltóanyag (diphteria-, tetanus-, acelluláris pertussis-, haemophilus influenzae b- és inaktivált poliovakcina), amely az öt leggyakrabban előforduló gyermekbetegség ellen jelent védelmet. Valamint azon túl 15 ezer adag kanyaró–mumpsz–rubeola elleni komplex oltóanyagot is átadtak. Ezzel a kanyarójárvány kapcsán a magyar kormányzat által humanitárius segítségként megígért összes oltóanyagot átadták. A mostani már a harmadik nagyobb vakcinaszállítmány, amivel együtt a Kárpátalja megyének adott egészségügyi segítség összege elérte a kétmilliárd forintot – hangsúlyozta dr. Grezsa István kormánybiztos.

A segélyszállítmányként érkezett nagy mennyiségű oltóanyag átadása kapcsán a határátkelő közelében lévő Európa Hotelben tartott sajtótájékoztatón dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: „Semmilyen hátsó szándékunk nincsen ezzel az adománnyal, szeretnénk azt támogatni, hogy nemzetiségtől függetlenül minden gyermek legyen beoltva – Magyarországhoz hasonlóan – a leggyakoribb gyermekbetegségek ellen. Bármilyen hírek érkeznek, szeretném rögzíteni, hogy világszínvonalú, nem távol-keleti vakcinákat hoztunk. Ennek a támogatási programnak a szükségességét maga az élet igazolja, hisz Kárpátalján és Romániában több halálos áldozatot is követelő kanyarójárvány zajlott le az elmúlt két esztendőben. Ez is megmutatta, hogy arányaiban nagyon alacsony a gyermekek átoltottsága Ukrajnában és azon belül Kárpátalján is. 2016 őszén fogadta el a magyar kormány azt a támogató határozatot, amelynek értelmében öt esztendőn keresztül vállaljuk a korosztályos védőoltások beszerzését Kárpátalja valamennyi rászoruló gyermeke részére. Amennyiben egyetlen oltóanyagot sem küld Kijev, akkor a mi számításaink szerint ez 1,2 milliárd forintba fog kerülni számunkra évente. Hála Istennek arról értesültünk ma, hogy egy komolyabb vakcinaküldemény Kijevből is megérkezett Kárpátaljára, azzal együtt – remélhetőleg – erre az esztendőre megoldódik a megyében a korosztályos védőoltások ügye.

Ahogy a megye kormányzójának kérésére ezt már többször is megtettük, Magyarország igény szerint a következő négy évben is kész biztosítani a kárpátaljai gyermekek védőoltását, ezzel minden kárpátaljai családot támogatunk, és ez egyúttal Magyarország közegészségügyi határvédelmét is erősíti” – fejtette ki a kormánybiztos. „Végül szeretném remélni, hogy a mostani sajtótájékoztató híre nemcsak a kárpátaljai sajtóban jelenik majd meg, hanem a kijevi központi sajtóban is. Igaz, mi akkor is fogunk segíteni, ha csak rossz híreket lehet Magyarországról olvasni, de azért nem erősíti a jószomszédi, baráti kapcsolatokat az a tendenciózus Magyarország-ellenes sajtókampány, amit két esztendeje tapasztalunk” – jegyezte meg Grezsa István.

Buhajla József főkonzul a szállítmány megyénkbe történő behozatala kapcsán kérdésünkre válaszolva elmondta: „Némi adminisztrációs nehézségbe ütköztünk, de ezt a megye vezetésével sikerült mára feloldani. Emellett az újdonság erejével hatott ránk, hogy új vámeljárási szabályok léptek hatályba, ami miatt Kijev felé alaposan meg kellett járatnunk a szükséges okmányokat. De az új szabályozásban is maradt az az értékhatár, amely a korábbiakban is volt, vagyis a megye hatáskörében dönthettek erről a kérdésről. Így végül is ma átadhattuk a szállítmányt.”

Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója köszönetet mondott a humanitárius segítségnyújtásért a magyar kormánynak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának. Elmondta, hogy Magyarország, amikor kértük, a segítségünkre sietett, s túl ezen, sok más módon is támogatja Ukrajnát, például jelentős számú sebesült ukrán katona rehabilitációs kezelését is finanszírozza a budapesti Honvéd Kórházban. Grezsa kormánybiztosnak a sajtóval kapcsolatos megjegyzésére reagálva elmondta, hogy a kárpátaljai média többnyire tényszerűen tudósít, de a központi, magántulajdonban lévő ukrán tévécsatornák valóban mindent megtesznek azért, hogy az ukrán nép szemében ellenségként állítsák be Magyarországot.

Kárpátalja kormányzója hangsúlyozta, hogy bár nem egészségügyi szakember, de rendkívül fontosnak tartja a magyarországi segítséget, mert például a 2017-es évben forráshiányra hivatkozva Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma felfüggesztette a Pentaxim kombinált vakcinák beszerzését. Előreláthatólag ennek a vakcinának a beszerzése nem lesz előirányozva idén sem.

Azért előnyösek a kormányzó szerint a Magyarországról behozott védőoltások, mert öt alkalom helyett csak egyszer kell a kisbabáknak átélniük az oltási stresszt. Megjegyezte, hogy azok közül a gyerekek közül, akik megkapták eddig a magyarországi védőoltást, még egy sem betegedett meg, még csak nem is sírtak – fűzte hozzá viccesen.

A magyarországi segítségnek köszönhetően gyermekeink torokgyíktól, szamárköhögéstől, gyermekbénulástól és más súlyos megbetegedéstől életük végéig védettek lesznek – emlékeztetett Hennagyij Moszkal, aki elmondta, hogy a magyar kormány által küldött vakcinákat az Amerikai Egyesült Államokban gyártották, ismert, jó referenciával rendelkező világcégek, míg Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma az indiai oltóanyagok irányába orientálódik, mert azok lényegesen olcsóbbak. Ugyanakkor azokból sem sikerült elegendő mennyiséget beszerezni, megyénk továbbra is rászorul a magyarországi segítségre.

Dr. Bíró Erzsébet, a Kárpátaljai Egészségügyi Főosztály helyettes vezetője elmondta, hogy az indiai vakcinák is megszerezték a nemzetközi exportengedélyt, de az a tapasztalat, hogy azoktól belázasodnak a gyerekek, amit jellemzően nem tapasztalnak a nemzetközileg elismert amerikai cégek termékeinek használata esetén.

Dr. Grezsa István tudósítónknak megjegyezte, hogy a kötelező védőoltások korábbi elmaradása miatt Kárpátalja összességében 6,5–7 millió euró értékű védőoltást kért Magyarországtól, ám mivel Ukrajna is elkezdett szállítani a megyébe, célszerű lenne ennek fényében átvizsgálni a korábban kért vakcinák listáját.

Badó Zsolt