Orbán: Szlovénia a következő négy évben is számíthat Magyarország támogatására

2018. május 16., 09:58 , 904. szám

Ahogyan eddig is, úgy a következő négy évben is számíthat Szlovénia a nyíltszívű, őszinte és kölcsönös előnyökre törekvő együttműködésre Magyarország részéről – mondta Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken a szlovéniai Lendván.

A kormányfő a Lendvai Kulturális Centrumban találkozott Janez Janša korábbi szlovén miniszterelnökkel, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökével és Magyar Janezzel, az SDS muravidéki jelöltjével.

Szlovéniában június 3-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak, mert Miro Cerar kormányfő lemondott tisztségéről, miután a legfelsőbb bíróság megsemmisítette a kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektjéről, a Koper–Divača vasútvonal egy 27 kilométeres szakaszán tervezett második vágány építéséről tavaly szeptemberben rendezett népszavazás eredményét.

A rendezvényen Orbán Viktor beszédében kiemelte: meggyőződése, hogy a magyar és a szlovén nép sorsa össze van kapcsolva. A határokon átnyúló együttműködés eszméje jegyében – amely az EU döntő eszméje is – készen állunk dolgozni azért, hogy a muravidéki régió gazdaságilag fejlődjön és erősödjön – közölte.

Orbán Viktor kitért rá: csütörtökön tette le a miniszterelnöki esküt, és pénteken azért van Lendván, hogy a helyi magyaroknak megköszönje a magyarországi választási kampányban nyújtott támogatást, hogy Magyarországnak polgári, nemzeti és keresztény kormánya lehessen. Kis közösség él itt, de „sok kicsi sokra megy” – fogalmazott.

(MTI/Kárpátalja)