Ukrajna miniszterelnöke nem tárgyalt a kárpátaljai magyarokkal

2018. május 16., 08:30, 904. szám

Kárpátaljára látogatott múlt pénteken Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök. A kormányfőt elkísérte útjára mások mellett Ivanna Klimpus-Cincadze európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes, valamint Lilija Hrinevics oktatási miniszter is, ám a kormánytagok nem azért jöttek, hogy a kisebbségek anyanyelvű oktatásának helyzetéről tárgyaljanak a magyar kisebbség képviselőivel.

A látogatást nagy készülődés előzte meg Ungváron és környékén. A megyeszékhelyen napokig takarítottak, kátyúztak, mostak, meszeltek és festettek, akárcsak a „régi jó” szovjet időkben. Állítólag azóta nem volt ilyen nagytakarítás a környéken, hogy idén februárban idevárták Marina Porosenkót, az elnök feleségét.

A nagy rendcsinálás közben furcsa módon eltűnt a magyar nemzeti zászló az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskoláról. Utóbb sem szolgált senki magyarázattal arra, hogy mi történhetett a magyar trikolórral néhány órával Hrojszman érkezése előtt, tény azonban, hogy a zászlót nem pótolták, így amikor a kormányfő megérkezett, csupán az ukrán állami lobogó árválkodott a bejárat felett. A zászló eltűnéséről beszámoló mukachevo.net ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ezúttal nem történt provokáció, vagyis a lobogó eltűnése a miniszterelnöki látogatásra való felkészülés része lehetett.

A kormányfő az iskolában találkozott a pedagógusokkal, és a diákokkal is elbeszélgetett. Láthatóan főként arra volt kíváncsi, tudnak-e a magyar gyerekek ukránul, s nem kellett csalódnia: akadt a kicsik között, aki az államnyelven válaszolt a nagy ember kérdéseire. Rossz nyelvek szerint az lett volna a furcsa, ha senkit nem találnak, aki meg tudja értetni magát a miniszterelnökkel, hiszen köztudott, hogy az ungvári iskola tanulói között az átlagosnál több az ukrán vagy kétnyelvű családból származó gyerek.

A látogatást követő sajtótájékoztatóján Volodimir Hrojsz­man utalt az ukrán tanügyi törvénynek a nemzetiségek anyanyelvű oktatáshoz fűződő jogait csorbító rendelkezései miatt Magyarországgal és a kárpátaljai magyar szervezetekkel kialakult vitára. Az MTI szerint elmondta, „a nyelvi kérdést jelenleg egészen más vonatkozásban használják fel”. Ukrajna álláspontját ismertetve kiemelte: „Soknemzetiségű, többkultúrájú ország vagyunk, különösképp Kárpátalja, és mi értékeljük, tiszteljük a nemzetiségi kisebbségek jogait. Nagy európai nemzet, ország vagyunk, amelynek megvan a saját ukrán anyanyelve, ezért elsősorban az ukrán nyelv használatához, tanulásához teremtjük meg a feltételeket, hogy Ukrajna állampolgárai tudjanak ukránul.” Hozzátette, emellett Ukrajna – a kérdésben elfoglalt álláspontjának megfelelően – minden kötelezettségének eleget fog tenni a nemzetiségi nyelvű oktatást illetően, ahogyan azt a törvények előírják.

Az ukrán kormányfő kifejtette: az ungvári magyar iskolában tett látogatása során azt tapasztalta, hogy a tanulók nagyon jól beszélnek ukránul, miközben a saját nemzetiségük nyelvén tanulnak. „Ez az iskola jelkép, amely egyúttal felveti a kérdést, hogy vannak (Kárpátalján) olyan települések, ahol senki nem beszél ukránul” – mondta, megjegyezve, hogy ezzel „lényegében sérülnek az ukrán állampolgár jogai, mivel az ukrán állampolgárnak tudnia kell ukránul”. Befejezésül hangsúlyozta, „fejleszteni fogjuk az ukrán nyelvet, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a nemzetiségi kisebbségek számára is meglegyen a lehetőség a fejlődéshez, mert a többkultúrájúság a mi kincsünk”.

Volodimir Hrojszman látogatása nemcsak szavakban, hanem gesztusokban (pontosabban azok hiányában) is a kárpátaljai magyarságnak és Budapestnek – no és az ukrán választóknak – címzett egyértelmű üzenet volt, amennyiben a kormányfő nem tárgyalt a kárpátaljai magyar szervezetek vezetőivel és az oktatási szakemberekkel sem. Az üzenetet körülbelül így fogalmazhatnánk meg: Kijevet nem lehet akarata ellenére tárgyalásra kényszeríteni. Persze az üzenet akkor lett volna igazán hatásos, ha az ukrán kormányzat egyébként elmondhatná, hogy általában figyelembe veszi a kárpátaljai magyarság oktatási igényeit. Sajnos, külföldön csak kevesen tudják, hogy a kijevi csinovnyikoknak nem szokásuk szóba állni a magyar kisebbség képviselőivel…

Az ukrán kormányzat rendre félresöpri a magyar érdekképviseletek észrevételeit – erősítette meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke az M1-nek nyilatkozva. Brenzovics László hozzátette: eddig egyetlenegy esetben sem vették figyelembe az álláspontjukat.

Miután a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség képviselői tisztában vannak a fővárosi „szokásokkal”, felkészültek minden eshetőségre, s kihasználva az alkalmat nyílt levelet adtak át a miniszterelnöknek, melyben javaslatot tettek az ukrán oktatási törvény körül kialakult feszültség rendezésére.

Volodimir Hrojszman kárpátaljai látogatásának következő állomásaként felkeresett egy ungvári közigazgatási szolgáltatási központot, majd ellenőrizte, hogyan halad az ukrán–magyar országhatártól Nagydobronyon át Jánosiba vezető M–25-ös nemzetközi autóút felújítása az Ungvári járás területén. Az Ukrajnai Közútfenntartó Szolgálat kezelésében álló útszakaszon több mint 30 éve nem végeztek nagyjavítást, derül ki a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció weboldalán megjelent tudósításból, könnyű elképzelni tehát az útburkolat állapotát. A 275,5 millió hrivnya értékű munka elvégzésére meghirdetett tender győztesével már szerződést kötöttek, idén 100 millió hr hasznosítását tervezik.

Befejezésül a miniszterelnök felkereste a Jevrokar Mrt. tiszasalamoni üzemét, ahol találkozott a legnagyobb Kárpátalján működő külföldi tőkéjű vállalatok képviselőivel. Volodimir Hrojszman a találkozón elhangzott bevezetőjében hangsúlyozta, a kormány stratégiai célja az évi ötszázalékos gazdasági növekedés elérése, ami lehetetlen a külföldi tőke bevonása, új munkahelyek teremtése nélkül, ezért mindent elkövetnek a vállalkozások és beruházások védelme érdekében.

„A kormány politikája a folyamatos dereguláció, és a felesleges akadályok megszüntetése” – tette hozzá.

Legközelebb május utolsó napjaiban, Petro Porosenko elnök személyében látogat ismét magas rangú ukrán politikus a megyébe.

ntk