Szakértők: Ukrajna nem boldogulhat az IMF hitelei nélkül

2018. május 22., 09:25

Az elkövetkező néhány évben Ukrajna nem boldogulhat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatása nélkül – derül ki a Nemzetközi Pénzügyi Intézet (Institute of International Finance, IIF) jelentéséből, amelyet a Deutsche Welle ismertet a Reuters nyomán.

Az IIF szakértőinek számításai szerint az elkövetkező években Ukrajnának egy új, 5,5 milliárd dolláros hitelprogram megítéléséről kell majd megállapodnia az IMF-fel. Az előrejelzés értelmében Kijevet az ukrán gazdaság nyomasztó helyzete ösztönzi majd a megállapodásra.

A jelenlegi ukrán export volumene nagyjából a fele a 2008-asnak, és a gazdasági növekedés mértéke nem haladja meg az évi 2,5-3 százalékot. Emellett az olaj- és gázárak jelenlegi dinamikája is negatívan hat az ország gazdasági helyzetére, hangsúlyozzák az elemzők.

Csak az elkövetkező három évben (2019–2022) Ukrajna finanszírozásának hiánya mintegy 16,5 milliárd dollárt tesz majd ki, ami az ország jelenlegi devizatartalékainak közel 90 százaléka. Eközben 2021-ig Kijevnek mintegy 20 milliárd dollár külföldi adósságot kell visszafizetnie.

Az Ukrajna és az IMF közötti jelenlegi együttműködési program jövőre ér véget. A még 2015-ben megítélt 17,5 milliárd dolláros hitelkeretből Ukrajna eddig 8,4 milliárdot tudott felhasználni. A további hitelrészletek lehívásának legfőbb akadálya a Kijev és az IMF közötti nézetkülönbség az ukrajnai gázárak piaci szintre emelését illetően. A kormánynak még tavaly nyáron kellett volna döntenie a földgáz lakossági árának emeléséről a korábban saját maga által elfogadott árszabályozási rendszer alapján, ám a kabinet máig nem tudja rászánni magát a lépésre.

(dw.com/Kárpátalja)