Csoóri Sándor: Talán még van idő

2018. május 23., 11:06, 905. szám

Nem fértem el rövid sorokban –

a nyárban –

a tél istállóiban –

nem fértem el az életemben.

A visszatartott lélegzet-hazákat most kifújom:

süvítsenek!

Elég volt, súgja a száj, elég a kékülés,

a kidagadt nyakerek pirospünkösdje,

a hosszú böjt,

az út hajnali fölébredésből homályba,

homályból kő alá,

elég a semmi: semmiért –

Talán még nem késő partra szállni

egy világba vesző falevélen

és szemek ködébe odaállni: itt vagyok végre!

vesztemet akartam mindig,

tüntetően a bukást,

mert sok itt a kicsi győztes, hát undorodom,

sok a világbajnok,

a fölpumpált fejű üregi király,

a díszsírhelyek fölött röpködő, húsos pille –

talán még van időm megelőzni

sikeres halálomat.

Zuhanni,

hömpölyögni,

elmúlni tanítom magamat

s mellemen kazaltüzet gyújtok, hogy virágozzak!

 

 

Nem könnyű határozott állításokat megfogalmazni e Csoóri Sándor-verssel kapcsolatban, de az mindenképp kitűnik belőle, hogy a személyiség egy új korszakot szorgalmaz önmaga számára. Erre utal a költemény közepe táján található sor, hogy „talán még nem késő partra szállni”, és ezt hivatott erősíteni a cím is: „Talán még van idő”.

Az viszont, hogy mit szeretne hátrahagyni ez a személyiség, s mi az, ami új lehetne életében, nehezebben mutatja magát. A régi, amiben tartózkodott, meglehetősen szűknek bizonyult számára. Kényelmetlennek. Ezt a megelégelt helyzetet vázolja a felvezetés, a „nem fértem el” verskezdet, amit pedig az „elég volt” lázadásnak is tekinthető elhatározás erősít meg.

Igencsak összetett a „kidagadt nyakerek pirospünkösdje” kifejezés. A „kéküléssel” együtt, illetve a „böjt” emlegetésével, egyértelműen a Megváltó kereszthalála, föltámadása, majd ötven nap múlva a Szentlélek eljövetele felé mutat. Talán ezért is olvasható ki a költemény befejezéséből, hogy áldozathozatalra készül a versbeni személy. Ezért a „zuhanás”, a „hömpölygés”, az „elmúlásra tanítás” kifejezések, de még inkább talán a „virágozzak” zárszó…

Penckófer János