Ez történt a héten: a hazaárulástól a dekommunizációig

2018. május 23., 16:45 , 905. szám

Egy, az oroszországi médiának dolgozó újságírót hazaárulással vádoltak meg Ukrajnában, miközben ismét civil áldozatokat követelt a háború.

Újságírót cserélnének rendezőre?

Az elmúlt hét egyik vezető témája volt, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) házkutatást tartott a RIA Novosztyi orosz hírügynökség kijevi irodájában, valamint az ügynökség több munkatársának otthonában, és őrizetbe vették Kirill Visinszkij újságírót, a hírügynökség ukrajnai irodájának vezetőjét. A hivatalos tájékoztatás szerint az SZBU munkatársai a Krími Autonóm Köztársaság Ügyészségével együttműködésben leleplezték az Oroszországi Föderáció által felügyelt médiahálózat tevékenységét. A bűnüldöző szervek megállapították, hogy az „agresszor ország” felhasználta a szóban forgó struktúrát az Ukrajna ellen folytatott „hibrid információs háborúban”. Két nappal később a herszoni városi bíróság elrendelte a hazaárulással gyanúsított Visinszkij előzetes letartóztatásba helyezését.

Az ukrán közvéleményt leginkább az foglalkoztatta az eset kapcsán, hogy a hatóságok miért csak most léptek fel az újságíró és társai ellen, hiszen tevékenységük közismert volt. A szakértők azzal érveltek, hogy a vádemeléshez konkrét bizonyítékokra volt szükség, többek között arra vonatkozóan, miként finanszírozta egy „másik ország” az ukránellenes tevékenységet az adótörvények kijátszásával. Elhangzott továbbá: azért igyekeznek kesztyűs kézzel bánni az ukrajnai orosz újságírókkal, hogy ne veszélyeztessék az ukrán média Oroszországban dolgozó munkatársait. A világháló népe azonban joggal vetette fel, hogy Oroszország amúgy sincs tekintettel az ukrán újságírókra, hiszen Roman Szuscsenko, az Ukr­inform munkatársa már két éve raboskodik az orosz börtönökben.

Mindenesetre az összeesküvési elméletek híveinek ezúttal is volt min elrágódniuk. Május 22-én az UNIAN hírügynökség közölte, az ukrán Külügyminisztériumban vizsgálják annak lehetőségét, hogy miként szabadíthatnák ki a szintén orosz fogságban sínylődő Oleh Szencovot. Ezzel kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva annak lehetőségét sem zárták ki a tárcánál, hogy az ukrán rendezőt és társadalmi aktivistát kicseréljék Kirill Visinszkijre.

Ismét fellángoltak a harcok Kelet-Ukrajnában

Az év eleje óta az elmúlt héten sértették meg a felek leggyakrabban a tűzszünetet a kelet-ukrajnai harcok övezetében – jelentette ki hétvégi kijevi sajtótájékoztatóján Alexander Hug, az EBESZ különleges ukrajnai megfigyelő missziójának helyettes vezetője. Az UNIAN szerint Hug jelezte, aggodalomra ad okot, hogy a tüzérségi támadásokban a minszki megállapodások által tiltott nehézfegyverzetet, köztük harckocsikat, rakéta-sorozatvetőket is bevetettek.

A harcoknak ismét voltak civil áldozatai. A május 14–20. közötti időszakban két polgári személy, köztük egy 13 éves fiú halálát és három személy sérülését jelentették a nemzetközi megfigyelők. A további négy áldozat halálára és hat ember sérülésére vonatkozó információkat még nem sikerült megerősíteni.

Látva a kialakult helyzetet, Alexander Hug még május 15-én kénytelen volt jelezni a konfliktusban érintett feleknek, hogy az ellenséges tűz bármilyen viszonzása a Donyec-medencei tűzszünet megsértésének minősül.

Gránátot dobott az emberek közé egy katona

Az előzőhöz hasonlóan elborzasztó hír, hogy Ivano-Frankivszk megyében az Ukrán Fegyveres Erők őrmestere felrobbantott egy gránátot, minek következtében kilenc ember megsérült a repeszektől. Az incidens vasárnap, május 20-án este történt Liszna Tarnovicja községben, egy kávézó közelében. Az őrmester, aki szabadságra utazott haza, vitába keveredett a helyi lakosokkal és egy repeszgránátot hajított az irányukba. A robbanás következtében kilenc személyt sebesítettek meg a repeszek – közölte a Twitteren Arszen Avakov belügyminiszter, akit az Ukrajinszka Pravda idéz.

Avakov az eset kapcsán felszólította a fegyveres erők parancsnokait, hogy ellenőrizzék, nincs-e lőszer a fegyveres konfliktus övezetéből szabadságra haza tartó katonáknál.

„Parancsnokok, a gránátok nem útravaló szuvenírek a katona számára!” – írta a belügyminiszter.

Még mindig kísért a múlt

Két éve már annak, hogy a Legfelső Tanács Kropivnickijre keresztelte át a régióközpont, Kirovohrad nevét, a megye átnevezéséhez azonban módosítani kellene az Alkotmányt. A Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata szerint a parlamentben most bejegyezték azt az indítványt, melynek értelmében az Alkotmány 133. cikkelyét megváltoztatva Kirovohrad megyét a jövőben Kropivnickij megyévé keresztelnék át. A dokumentumot 153 honatya írta alá.

A névváltoztatás oka, hogy Szergej Kirov (eredeti neve Kosztrikov) a kommunista rezsim kiemelkedő alakja volt, aki ráadásul semmilyen módon nem kötődött a régióhoz. A Vjatkai kormányzóságban született 1886-ban és 1934-ben, Leningrádban gyilkolták meg. Kirov halála szolgált indokul a történelembe a nagy tisztogatásként bevonult sztálini politikai leszámolás megkezdéséhez.

A megyeszékhely és a tervek szerint a megye új névadója Mark Kropivnickij (1840–1910) ukrán író, dramaturg, színész, az ukrán hivatásos színjátszás megteremtője, aki a mai Kirovohrad megye területén látta meg a napvilágot.

A Dzerkalo Tizsnya emlékeztet, hogy a Legfelső Tanácsban áprilisban már benyújtottak egy hasonló módosító indítványt, amely javasolja, hogy Dnyipropetrovszk megyét nevezzék át Szicseszlávi megyévé.

Összeállította: zzz