Interjú Berki Mariannával az Egán Ede Alapítvány igazgatójával

2018. május 23., 18:51 , 905. szám

Döntés született az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány legutóbbi pályázati körének nyerteseiről, pontosabban egyelőre azokról, akik először pályáztak. Ebben a fordulóban a mezőgazdaság területén tevékenykedő egyéni vállalkozók, valamint mikro- és kisvállalkozások pályázhattak kapacitásbővítési vagy innovációs támogatására. A gazdaságfejlesztési támogatással kapcsolatban Berki Mariannát, az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány igazgatóját kérdeztük.

– Kik azok, akiknek a pályázataival kapcsolatban megszületett a döntés?

– Most, az első körben azok pályázatával kapcsolatban született döntés, akik először vesznek részt a gazdaságfejlesztési programban, akik először pályáztak. Közülük 1214 pályázat nyert támogatást és 257-et utasítottunk el.

– Mikor születik majd meg a döntés azok pályázataival kapcsolatban, akik már a korábbi fordulókban is nyertek támogatást?

– Az ő esetükben most folyik a helyszíni ellenőrzés és a pontozás. Ők várhatóan egy hónap múlva tudhatják majd meg, hogy támogatást nyert-e a pályázatuk.

– Melyek a legfontosabb szempontok, amelyek alapján az értékelők döntenek a pályázatok ügyében?

– Az értékelési szempontok ismertek, a pályázati kiírás tizedik pontjában olvashatók. Különböző szempontok vannak: pályázati tapasztalat, mennyire illeszkedik a pályázat az Egán Ede-tervhez, a helyi piaci viszonyokhoz, milyen kapacitásbővítést eredményez a beruházás, fog-e bővülni az alkalmazottak száma, illetve pluszpontot jelent az is, ha az önerő meghaladja a pályázatban minimálisan előírt mértéket, ami nagycsaládosoknál 10 százalék, mások esetében 20 százalék.

– Mi a feladatuk azoknak a sikeres pályázóknak, akik már láthatják a honlapjukon közzétett listán a nevüket?

– Azonkívül, hogy a honlapunkon látható a lista, minden érintettet értesítettünk telefonon és e-mailben is. Kaptak egy elektronikus levelet, amelyben tételesen leírtuk, hogy milyen dokumentumokra van szükség ahhoz, hogy meg tudjuk kötni a szerződést a nyertes pályázókkal. Javaslom, hogy a dokumentumok beszerzését ne halogassák az utolsó napra, hisz olyan okiratokról van itt szó, amelyeknek nehézkes a beszerzésük. A szükséges iratok beszerzésére két hét áll rendelkezésre, június 14-én írjuk majd alá a szerződéseket, arra a napra már mindenkinek rendelkeznie kell az előírt dokumentumokkal.

– Aki nem tudja arra az időpontra prezentálni a megkövetelt okiratokat, az elesik a támogatástól?

– Hivatalosan igen, viszont ha valakinek nagyon nyomós indoka van, és bizonyítani tudja azt valamilyen dokumentummal, akkor az eljárási rend szerint van lehetőség a hosszabbításra. De ez esetben tényleg nyomós indokkal kell rendelkezni.

– Akikkel időben aláírják a szerződést, ők várhatóan mikor kapnak majd pénzt?

– A szerződés aláírásától számítva a pályázók kapnak egy tíznapos határidőt, ami alatt be kell mutatniuk az önerő befizetését igazoló bizonylatokat. Attól függ a kifizetés, hogy ki mennyire gyorsan fogja behozni. Ahogy ez megtörténik, mi beváltjuk a Magyarországról átutalt pénzt, és a második naptól már kezdődik az utalás. Ez már nagyon rövid időt vesz igénybe.

– Mire pályáztak a legtöbben a mostani körben?

– Nagyon sokféle fejlesztési projektre pályáztak az idén. Ugyanakkor továbbra is a legtöbben traktorra, különféle mezőgazdasági erőgépekre, illetve fóliaházakra nyújtottak be pályázatot. Fontos változás, hogy a méhészek ugyancsak hárommillió forintig kaphatnak támogatást a korábbi egymillió helyet. A keretet azért emeltük meg, mert a méhészek jelezték, hogy nem volt elég az eddig megpályázható összeg. Az ő esetükben lehetőség van öt eszköznél több csoportosítására is egy sor alatt, például vásárolhatnak a teljes keretösszegből kaptárokat.

– Lesz-e újabb pályázati kör?

– Tervben van, de ez attól függ, hogy miként zajlik le a második és harmadik körös pályázóknak az értékelése, annak mekkora lesz a forrásigénye, milyen döntést fog hozni az irányító testület. Amennyiben minden rendben halad, akkor lesz még egy pályázati kiírás idén. Konkrétan azt nem tudom, hogy milyen ágazatok számára, azt az irányító testület és a kuratórium fogja eldönteni.

– Ugyanakkor jelenleg pontozók jelentkezését várják, erről lehet olvasni a honlapjukon.

– Így van. Ahhoz, hogy újra ki tudjuk írni a turisztikai pályázatot, a vendégházakat minősítenünk kell. Előreláthatóan a pályázatnak lesz egy olyan feltétele, hogy csak azok kaphatnak támogatást, akik átestek már a minősítésen. A minősítés elvégzésére a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács kapott megbízást, tehát ők azok, akik most pontozókat keresnek, részben rajtunk keresztül.

dózsa