Piros pünkösd napját ünnepelték Zápszonyban

2018. május 23., 13:33 , 905. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Zápszonyi Alapszervezete pünkösdi vigadalmat szervezett május 20-án. Az esemény megmozgatta a község apraját és nagyját. A zápszonyiak egy közösségben, egyházi és helyi civil vezetőkkel együtt méltatták ezt a fontos keresztény ünnepet.

A KMKSZ egyik fő feladata a kárpátaljai magyarok érdekképviselete mellett a hagyományos magyar kultúra ápolása és továbbörökítése. A különböző események megünneplése nemcsak megyei és járási, de alapszervezeti szinten is fontos egy adott közösség életében. A beregszászi járási Zápszonyban aktív KMKSZ-alapszervezet tevékenykedik, amely nemzeti ünnepeink mellett a népszokásainkat és hagyományainkat is igyekszik ápolni és feleleveníteni.

Az ünnepi műsorra a helyi óvodások és iskolások egyaránt nagy lelkesedéssel készültek, akik különböző táncokat, énekeket adtak elő az ünnepkörhöz kapcsolva.

Az eseményen Csatáry Zsolt, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke elmondta, hogy nemcsak nemzeti, de vallási ünnepeink is fontosak, és hasonló jelentőséggel bírnak. Pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Első napján a lélek diadalát és az egyház megalakulását is méltatjuk. Megalakult az egyház, hogy Jézus követésére buzdítson, hogy felkarolja a hívő embereket – fogalmazott Csatáry. Pünkösdhöz azonban az évszázadok múlásával egyre több népszokás is fűződött: a pünkösdi király és királyné megválasztása, a zöldágolás, a májusfaállítás. Közösségünkben mi is igyekszünk megtartani a pünkösd ünnepét, hagyományt teremtve, hiszen idén ötödik alkalommal szerveztük meg a közös vigadalmat – mondta el az alapszervezet elnöke.

Szántó Edit, a KMKSZ Bátyúi Alapszervezetének elnöke örömmel konstatálta, hogy szép számmal megjelentek, és megtelt a kultúrház, s hogy idén ötödik alkalommal került megrendezésre az esemény. Elmondta, hogy Bátyú és Zápszony aktívan részt vesz a magyar hagyományok fel­elevenítésében, de igyekeznek a térségben olyan minőségi alkalmakat szervezni, amelyeken a magyar kultúrát, hagyományokat ápolhatják. Kiemelte, hogy fontos a gyökereink ismerete, hiszen azok tartanak meg bennünket a nehéz időkben.

Orosz Zsolt zápszonyi református segédlelkész köszöntőjében arról beszélt, hogy míg a karácsonyi és húsvéti történetet valamelyest könnyebben meg tudjuk jeleníteni, addig a pünkösdi történetet nehezen tudjuk elképzelni, hiszen itt a lélek kiáradásáról beszélünk. Pünkösd üzenete arról szól, hogy a Szentlélek velünk és bennünk van, és nem elképzelni kell, hanem érezni a mindenható Isten vezetését a Szentlelken keresztül.

A köszöntéseket követően megkezdődött az ünnepi koncert, melyre a Zápszonyi Református Egyházközség kórusa, a helyi óvodások és a kultúrház tánccsoportjai készültek műsorral. Az esemény második felében a Kokas Banda adott koncertet, majd tartott táncházat a jelenlévők számára. Az alkalom szeretetvendégséggel ért véget.

Váradi Enikő