Porosenko reméli, Hollandia hamarosan vádat emel a tragédia felelőseivel szemben

2018. május 24., 18:36

Petro Porosenko ukrán elnök reményét fejezte ki csütörtökön, hogy a holland ügyészség rövid időn belül vádat emelhet azokkal szemben, akik felelősek azért, hogy Ukrajna felett négy évvel ezelőtt lelőtték a malajziai légitársaság MH17-es járatán közlekedő repülőgépet.

A Malaysian Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállító repülőgépét 2014. július 17-én Kelet-Ukrajna felett lőtték le egy BUK légvédelmi rakétával, aminek következtében a gép mind a 298 utasa és a járat teljes személyzete életét vesztette.

Az ukrán elnöki hivatal közleménye szerint Porosenko kiemelte: az ukrán, az ausztrál, a belga, a maláj és a holland rendvédelmi szervek együttes munkájával, valamint egy sor ország „partnerszolgálatainak” segítségével a nemzetközi vizsgálócsoportban részt vevő szakértőknek sikerült megállapítaniuk, hogy a járatot lelövő Buk rakéta az oroszországi Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi dandártól származik.

„Minden okunk meg van azt remélni, hogy a közeljövőben a holland ügyészség vádat emel a felelősökkel szemben” – hangoztatta az elnök. Kijelentette: Ukrajna a maga részéről pedig minden lehetségest megtesz, hogy „Oroszország mint terrorizmust támogató állam tettei a megfelelő értékelést kapják az ENSZ Nemzetközi Bíróságától azokban a peres eljárásokban, amelyeket Ukrajna indított vele szemben a tavalyi év elején”.

„A gonoszság elnyeri büntetését, az igazság pedig helyreáll” – szögezte le Porosenko.

Dmitro Sztorozsuk ukrán első főügyészhelyettes csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján kiemelte: a szakértői vizsgálatok Hollandiában most közzétett eredménye azért fontos, mert nem pusztán azt mondja ki, hogy az utasszállító gép lezuhanását okozó Buk rakétát Oroszországban gyártották, hiszen ezt már korábban megállapították. Azért jelentős, mert hivatalosan kijelenti, hogy az önjáró tüzérségi rendszer, amelyből a rakétát kilőtték, a kilövés pillanatában az Oroszországi Föderáció fegyveres erőinek birtokában volt, konkrétan az oroszországi Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi dandárhoz tartozott.

A tisztségviselő hangsúlyozta, hogy ezt a fegyvert a kelet-ukrajnai szakadárok nem vásárolták és nem is valamiféle misztikus módon szerezték meg. A holland főügyész egyértelműen úgy fogalmazott, hogy a malajziai légitársaság utasszállító repülőgépére olyan fegyverből adták le a lövést, amelyet Oroszországból szállítottak be Ukrajna területére. „Ez nem egyszerűen egy kijelentés, hanem ezek bizonyítékok úgy összegyűjtve, hogy megfeleljenek a bírósági eljáráshoz szükséges minden eljárási követelménynek” – szögezte le a főügyészhelyettes.

(MTI)