Búcsú a fegyverektől

Kőszobrászok Visken

2018. május 25., 10:26 , 905. szám

A Pro Arte–Munkács Társadalmi Egyesület negyedszer szervezte meg nemzetközi kőszobrásztáborát, ezúttal a felső-Tisza-vidéki Visken. A szerdán indult művésztábor munkájában öt művész vesz részt.

A tábor szervezője, Matl Péter munkácsi szobrászművész tudósítónknak elmondta, hogy az idei tábor témája: Búcsú a fegyverektől. „Száz éve fejeződött be az I. világháború, az elkészült szobrokkal a háború borzalmaira és a béke megőrzésének fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet.”

A tábor résztvevőit pályamunkáik alapján választották ki, öt országból érkeztek: Liu Yang Kínából, Balanyi Zoltán Magyarországról, Jitka Kusaova Csehországból, Piotr Zbrożek Lengyelországból, míg Vladiszlav Voloszenko Ukrajnát képviseli. A felvidéki Szabó Ottónak, sajnos, le kellett mondania a részvételt.

A művészeknek június 6-ig kell befejezniük szobraikat, amelyek Visken, Sárosorosziban, Nagyberegen, Aknaszlatinán és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Geszteréden lesznek felállítva és ünnepélyesen leleplezve.

Az érdeklődők megtekinthetik a művésztábor alkotóinak munkáját Visken, a futballpálya udvarán, hétköznaponként 10 és 18 óra között.

Badó Zsolt