Vasárnapi üzenet: 2018. május 27.

2018. május 27., 09:46, 905. szám

Krisztusban kedves Testvérek!

Mindenszentek vasárnapján megemlékezünk minden olyan emberről, akik akár az Ószövetségben, akár az Újszövetségben vagy éppen a későbbi korokban kiemelkedő példát mutattak az Isten útjain való járásra. Ennek a vasárnapnak az apostoli szakasza felsorolja Gedeont, Bárákot, Jeftét, Dávid királyt és a prófétákat, akikben közös volt az Istenben való hit és az iránta való elkötelezettség. Néhányuknak csodákkal teli volt az élete, de a legtöbbjükre az volt a jellemző, hogy kitartásukért az emberek megvetették őket, kardélre hányták vagy bujdosókká tették őket. De a bántások ellenére sem választották a könnyebb utat az életben.

Alapvetően mindezek az emberek ugyanannak az elvnek a követői: Aki egyszer felismerte, hogy Isten meghívta az Ő szolgálatára, az már nem fordulhat vissza, hanem követi azt az utat, amit az Úr megismertetett vele, még ha az út nehéz is.

Hogyan ismeri hát meg az ember helyesen az Istent?  Ennek a kérdésnek a kiindulópontja Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levele, amelyben a szent író tudomására hozza a címzetteknek, hogy Isten léte az ember által a természet csodáiból, annak rendezettségéből felfogható. Az, aki sohasem hallott Jézusról vagy a választott népről, az is felismerheti Isten jelenlétét a világban. Ezek után pedig felismeri őt a hit titkaiban.

Ha Krisztus igaz megismeréséről mint igaz hitről beszélünk, mindenképpen feltételezzük azt is, hogy létezik olyan hit, ami nem igaz. Általánosságban tudjuk, hogy ha valamiből létezik igazi, abból bizonyára gyártottak már utánzatot is. Ahogyan a cipőknek, tv-knek és mindenféle márkának van hamisítványa, megtalálhatjuk azokat a hit területén is.

A hamisítvány lényege, hogy könnyű megszerezni, hiszen olcsó, látszatra ugyanolyan, mint az igazi, habár a minősége csapnivaló, és végül becsaphat bennünket, de ezt a kedvező ár miatt általában szívesen vállaljuk. 

A Sátán már az emberi idők kezdetén azzal csábította Ádámot és Évát, hogy könnyítést, egy levágott utat, megspórolt erőt, a megismerés utánzatát ajánlotta nekik a vágyaik elérésére. Milyen jó lenne mindent tudni, jót és rosszat, és olyannak lenni, mint az Isten! – hangozhatott el az ember lelkében a kísértő gondolat. Milyen jó lenne, ha nem kellene tanulni és küszködni az ismeretekért, hanem minden magától a fejünkbe szállna! És már haraptak is az almába. Ádám és Éva feladták Isten szeretetét és az iránta való hűségüket rövid távú előnyökért, de végül ők jártak rosszul: megtudták ugyan a jót és a rosszat, de nem lett belőlük Isten, ráadásul a halál lett a jutalmuk, nekik és utódaiknak is.

Nekünk vajon miféle vágyaink vannak? Mit szeretnénk elérni ebben az életben vagy akár csak a közeljövőben? Vajon mit vagyunk képesek feláldozni, hogy ezek teljesüljenek? Pünkösd után remek alkalmunk nyílik arra, hogy tisztázzuk a gondolatainkat, és őszinték lehessünk magunkhoz. Jól éltem-e eddig, helyesen kerestem-e Istent? Akartam-e Őt mással pótolni? Tényleg olyan fontos-e, amire vágyom, hogy kockáztassam érte a lelki üdvösségemet? Adjon nekünk az Úr ebben a hosszú, pünkösd utáni időben értő szívet, hogy meg tudjuk különböztetni az értékest az értéktelentől és jól tudjunk dönteni, amikor válaszút elé érkezünk. Keressük az Istent a megfelelő helyen, keressük Őt álnokság nélkül, és ha így teszünk, bizonyára meg is találjuk. Ámen.

Iván Gábor
gecsei görögkatolikus lelkész