Nemzetközi diákhét Ungváron

Az összefogás és az összetartozás jegyében

2018. május 29., 20:15

A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) idén negyedik alkalommal szervezte meg a Diákfesztivált és másodszor közösen az Ungvári Nemzeti Egyetemmel.

A első napon sportversenyek zajlottak és evezésre került sor. A sportrendezvények főkoordinátora Kovács Sándor egyetemi tornatanár volt. A nap folyamán labdarúgó- és kosárlabda-mérkőzéseken vehettek részt a diákok. Mindkét sportágban a külföldi diákok győztek. Kosárlabdában a magyar kar lánycsapata a 3. helyen végzett. Délután a résztvevőknek egy csodálatos vízitúrában volt részük az Ung folyón Nevickénél. Az evezés dr. Seremet Sándornak, a KMDFKSZ tiszteletbeli elnökének köszönhetően vált lehetségessé.

Kedden asztalitenisz-versenyen vehettek részt a diákok, egy 30 fős csapat pedig paintballcsatát vívott Munkácson. Este 5 fős csapatok versenghettek a sahtai erdőben. A 6 állomásos éjszakai kalandtúra idén az Országok és nemzetek tematika köré épült. Szerdán zajlott a röplabdaverseny, majd este a Váralja kávézóban műveltségi vetélkedőre került sor, hat csapat versengett a győzelemért. A szoros versengést követően táncház következett a Sodró együttessel.

A diákfesztivál csütörtökre tervezett legnagyobb rendezvényét a szervezők az időjárási előrejelzések miatt elhalasztották. A kedvezőtlen időjárás miatt május 22-én tartották meg az egyetem főépülete előtti park területén. A hivatalos megnyitó előtt néhány órával népes diákcsapatok fogadták a vendégeket. Zajlottak az előkészületek: körös-körül tűzrakással, burgonyatisztítással, bográcsgulyásfőzéssel foglalkoztak a fiatalok. A levegőben kellemes illatok terjengtek, a színpadról pedig jobbnál jobb zeneszámokat hallhattunk kárpátaljai és külföldi diákok előadásában.

A megnyitón Ihor Korol, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektorhelyettese szólt elsőként a jelenlévőkhöz, és kiemelte, hogy a rendezvény internacionális, hiszen az egyetemen tanuló valamennyi nemzetiség képviselői jelen vannak.

Kuti László, Magyarország ungvári első beosztott konzulja köszöntőjében megjegyezte, megtiszteltetés számára, hogy részt vehet a rendezvényen, és lélekben megfiatalodva, kicsit diáknak érzi magát.

– Az Ungvári Nemzeti Egyetem szép példája annak, hogyan tudnak különböző népek, nemzetek egymást gazdagítva együtt élni – hangsúlyozta a diplomata, és nagyon kellemes időtöltést, tartalmas beszélgetéseket és jó szórakozást kívánt mindenkinek.

Ungvár alpolgármestere, Olekszandr Bilak elmondta, örül, hogy ismét bebizonyosodik, hogy Ungváron minden nemzet képes békésen együtt élni, tanulni, projekteket megvalósítani, amiben a polgármesteri hivatal sokoldalúan támogat mindenkit. További sikereket kívánt a szervezőknek.

Bence Norbert, a KMDFKSZ elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy ez nem csupán egy diákfesztivál, hanem egy nemzetközi fesztiválnap, amelyen a különböző nemzetiségű diákok a zenén, éneken, táncon és ételeken keresztül megismerhetik egymás kultúráját.

A szervezés nem volt egyszerű, mert jelentős részben megújult az elnökségi csapat. A feladatok oroszlánrészét az elnök és Bence Vivien vállalta magára, de az elnökségi tagokat is bevonták a szervezésbe. Több száz telefonhívás, megbeszélés, egyeztetés előzte meg a rendezvényt. Az eredmény önmagáért beszélt. Minden zökkenőmentesen zajlott, és mintegy 1500 fiatal vett részt a fesztiválnapon.

Végezetül megköszönte a támogatóknak és a szponzoroknak – Emberi Erőforrások Minisztériuma, Rákóczi Szövetség, UMDSZ, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, KMKSZ, Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet, Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, Maximus Night Club, EKO Service, az UNE diákszakszervezete, EXCEL ISHAN (a külföldi hallgatók szervezete), Momentum Doctorandus, Michael Rich, Svitlo Films – és az elnökségi tagoknak, aktivistáknak, fellépőknek, hogy együtt színesebbé tehették a diákéletet, valamint az egyetemistáknak azt, hogy ott voltak és együtt versenyeztek, ünnepeltek, szórakoztak nem ritkán késő éjszakáig. Azok a fiatalok, akik elmentek a rendezvényekre, felejthetetlen napokat tölthettek el jó társaságban.

Rehó Viktória