Az NBU azt szeretné, ha már idén egy számjegyűvé válna az infláció

2018. május 31., 16:55

Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) az infláció csökkentését tervezi, amelynek szintjét középtávon 5% körül kívánja stabilizálni, és már idén el szeretné érni, hogy egy számjegyűvé váljék – jelentette ki Jakiv Szmolij, az NBU elnöke a lengyel nemzeti bankkal közösen megrendezett éves tudományos konferencia megnyitóján, amelyről az UNIAN hírügynökség számolt be csütörtökön.

„Biztosan haladunk a cél felé: az infláció csökkentése és középtávon 5%-os szinten történő stabilizálása felé. Míg 2015-öt a 40%-ot meghaladó inflációval zártuk, most 13%-os szinten áll. Már idén egyszámjegyűre csökken, a következő év közepére belép a céltartományba és 2020-ban eléri az 5%-os szintet” – jelentette ki az ukrán jegybank irányítója.

Szmolij hangsúlyozta, megegyezik a nemzeti bank és a kormány véleménye a tekintetben, hogy az infláció fokozatos csökkentéséhez a monetáris politikának kell dominálnia a fiskális felett. Emlékeztetett, hogy 2015-ig Ukrajna monetáris politikája alá volt rendelve a kormány céljainak, és a központi bank kénytelen volt „puha politikát” folytatni az országos igények kielégítésére.

„Csupán 2014-ben, amikor országunk a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus eszkalálódásától, a gazdasági, valuta- és banki válság mélyülésétől szenvedett, a nemzeti bank finanszírozta az ország költségvetésének 40%-át” – jelezte az NBU elnöke.

Szmolij hangsúlyozta, ez a politika elfogadhatatlan volt és akadályozta a jegybankot célja elérésében, amit az ár- és pénzügyi stabilitás biztosításában határozott meg.

Az UNIAN emlékeztet, hogy az infláció 2018 áprilisában 2017 áprilisához viszonyítva 13,1% volt, ami csekély lassulást jelez az egy hónappal korábbi 13,2%-hoz képest.

(unian.ua/Kárpátalja)