Színészképzés indul Beregszászban

Interjú Vidnyánszky Attilával

2018. június 1., 19:51, 906. szám

Beregszász város dísz­polgári címet adományozott Vidnyánszky Attila rendezőnek, a budapesti Nemzeti Színház vezérigazgatójának, aki kereken 25 évvel ezelőtt hozta létre a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat. A díj ünnepélyes átadására a Beregszászi Városi Művelődési Házban került sor, ahol rövid interjút adott a Kárpátaljának a kiváló színházi rendező.

– Abban az épületben vehette át a díszpolgári címmel járó kitüntetést, ahol egykor az első előadását mutatta be a beregszászi színház…

– Ez így van. Sokáig azt gondoltuk, hogy ez lesz a színházunk. Egy darabig ott is volt a felirat az épület homlokzatán: Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház. De az idők változtak, a realitás győzött. Óriási beruházás lett volna és teljesen felesleges itt színházat csinálni. Viszont ha ide bejövök, akkor mindig meghatódom. Emlékszem még a Szentivánéji álom próbáira a 8 ºC-os termekben, emlék fűz ennek az épületnek minden porcikájához.

2018. október 23-án lesz 25 éve, hogy először játszottunk itt, már mint beregszászi színház, a Koldusoperát adtuk elő. Egyébként ebben az épületben 1993. március 15-én játszottunk először, de akkor még kijevi diákokként: névadónk, Illyés Gyula Bál a pusztán című komédiájával.

– Meglepetésként érte a díszpolgári cím?

– Nagy meglepetés. Azt mondja az írás: az ember nem lehet próféta a saját hazájában. Kicsit el is kellett mennem ehhez, de örülök neki nagyon. Ez az egyik legfontosabb kitüntetés, amit kaptam, meg is hatódtam, mert ez a társulat, ez a színház életem legfontosabb ügye. Minden szál ide fut: itt született meg az a szellemiség, amely később megtermékenyítette és működtette először a debreceni Csokonai Színházat, most pedig a Nemzeti Színházat. Valahol azt nyilatkoztam, hogy mindig is nemzeti színházat csináltam – az elsőt itt, Beregszászban. Az a szellemiség, amely megfogalmazódott, nehéz körülmények között kialakult, megedződött, az hatja át ma a Nemzeti Színházat is Budapesten. El kell mondanom, hogy a kezdeti nehézségek, politikai színezetű bojkott után már telt házak előtt játszunk. Sőt, több ezres előjegy­zési listáink vannak a János vitézre és az Egri csillagokra.

– Eszerint van igény arra, hogy nemzeti színházat csináljanak a Nemzeti Színházban. Ez tehát nem valami provinciális dolog?

– Ellenkezőleg, az egyetlen, aminek jövője van. Itt, Beregszászban is nemzeti színházat kell csinálni, az összes ezzel járó gondolattal, feladattal, vagyis szolgálni kell azt a közösséget, amelyből az intézmény vétetett. Nem kiszolgálva vélt vagy valós közönségigényeket, hanem nemes, okos gesztusokkal szolgálva a „nemzeti színház” ügyét. Ez az előadások minőségén túl jelenti a működés módját. A beregszászi színház feladata világos: egy kisebbségi helyzetben lévő közösség szolgálata úgy, hogy a társulat az egész magyar nyelvű színjátszás világában is meghatározó helyet vívott ki magának az elmúlt negyedszázad során.

– Több színészt elvitt magával Debrecenbe, majd Budapestre, és a beregszászi színészek is rendszeresen játszanak a Nemzeti Színházban.

– A beregszászi színház négy-öt darabját rendszeresen játssza a Nemzeti – én így tudok nekik segíteni. Szoktam értük harcolni is: most jó volna egy új busz, és mire azt megkapjuk, már lehet is harcolni a következő nélkülözhetetlen fejlesztésért. A legfontosabb terv, hogy színész­osztályt indítunk a Kaposvári Egyetemmel közösen itt, a beregszászi főiskolán. A szándék megvan, elkezdtük előkészíteni az akkreditációt. Három osztály indítását tervezzük az elkövetkező három évben, ami új helyzetet fog teremteni: 15 évre megoldódik a társulat utánpótlása, fiatalítása. Ebben az ügyben már a kaposváriak oldalán pattog a labda – nálunk. Én ugyanis a művészeti területért, így a színészképzésért felelős rektorhelyettes vagyok a Kaposvári Egyetemen, és mindent el fogunk követni, hogy jövő tavasszal Beregszászban felvételiztethessük az első színészosztályt. Éveken keresztül azt mondtuk, hogy mi vagyunk a magyar nyelvterület legfiatalabb színháza, most elértünk oda, hogy muszáj fiatalítani. És most megvan a lehetőség rá.

– Ezek szerint minden nehézség ellenére van a beregszászi színháznak jövője?

– Nem lehet, hogy ne legyen jövője! Az óriási kudarc volna. Most teremtődtek meg a rég vágyott feltételek. Már szakmai szempontból élhető, lakható hellyé vált az épület, jó bemenni oda. Van társulat, most már fiatalok kellenek.

– A jubileumi évben rendezni fog egy beregszászi elő­adást is.

– Úgy kezdtem ma a napot, hogy bementem a színházba és egyeztettünk. Ezt a jubileumi évadot szeretném a magam részéről azzal emlékezetessé tenni, hogy rendezek egy előadást itthon. Egyelőre három-négy cím van, azok közül fogunk végül egyet kiválasztani. Annyit még elárulhatok, hogy a szintén jubiláló, hatvanöt éves szatmárnémeti színház igazgatója azzal keresett meg bennünket, hogy csináljunk közös produkciót. Erről egyeztettünk Kacsur András igazgatóval, hogy vágjunk-e bele. Nagyon izgalmas az elképzelés, új dimenzióba helyezi a színházunkat, sokkal fontosabbá teszi a produkciót, ugyanakkor logisztikai szempontból nyilván megnehezítené a dolgunkat. De volt már ilyen: 1997-ben készítettünk a kassai Thália Színházzal közös produkciót, tehát nem lehetetlen a dolog. Egy-két héten belül muszáj döntést hozni – ekkor fog eldőlni, hogy melyik lesz ez az előadás.

Badó Zsolt