Több mint kétezer árva gyermek él Kárpátalján

2018. június 3., 17:26 , 907. szám

Kárpátalján több mint 290 ezer gyermek él, ami a megye lakosságának közel az egynegyede. Közülük több mint kétezren árvák vagy a szülői gondoskodástól megfosztottak – derül ki a Zakarpattya Online és a 21 Kanal regionális tévécsatorna összeállításából.

Az árva és szülői felügyelettől megfosztott gyerekek közel 85%-a nevelkedik családias körülmények között. Majd másfél ezer 18 évesnél fiatalabb személy áll gyámság vagy gondnokság alatt. Családi típusú gyermekotthonokban és nevelőszülőknél közel négyszázan nevelkednek.

Mintegy hatszázan várnak örökbefogadásra, s 57 pár szeretne gyermeket örökbe fogadni. Idén eddig 38 gyereket fogadtak örökbe. Évről évre kevesebb az örökbefogadásra váró gyerek, miközben az örökbefogadók száma állandónak mondható, 55-60 pár vagy egyedülálló személy körül mozog – idézi a 21 Kanal Szvitlana Jakimelinát, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció Gyermekügyi Szolgálatának vezetőjét.

Elterjedt vélemény, hogy nehéz gyereket örökbe fogadni, ennek hátterében azonban elsősorban az áll, hogy a többség kisebb gyermeket szeretne magához venni, miközben az örökbefogadásra váró gyerekek döntő többsége 10 évesnél idősebb – mutatott rá a szakember. Tavaly három esetben mondtak le örökbefogadók az örökbefogadott gyermekről.

Jelenleg 779 gyermeket tartanak nyilván a gyermekügyi szolgálatnál, miután olyan családban élnek, ahol a szülők, a gyámok vagy a gondnokok nem teljesítik szülői kötelességeiket. További 25 gyerek rendszeresen önkényesen elhagyja állandó lakóhelyét, 63 pedig durva bánásmódtól szenved. Ugyanakkor a fiatalkori bűnözés 25%-kal csökkent.

(zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)