A bírósági határozat végrehajtásáról

2018. június 4., 11:11, 906. szám

„Bepereltem egy állami vállalatot, mert a fúrás miatt, amit az utcánkban végeztek, megrepedt a házunk fala. A bíróság a javamra döntött, ám nem történt semmi. A vállalatnál jót nevettek rajtam, amikor a tárgyalás után megjelentem az irodájukban és az engem megillető kárpótlást követeltem. Mit tegyek most?”

– Való igaz, a bíróság határozata önmagában nem elegendő ahhoz, hogy ön hozzájusson a megítélt kárpótláshoz. Első lépésként a bíró írásba adott határozatával a kezében ismét fel kell keresnie a bíróságot és ki kell kérnie e határozat alapján az úgynevezett végrehajtási lapot. Ezt a végrehajtási dokumentumot be kell nyújtania az állami végrehajtó szolgálatnak, amelynek három hónapja van a bírósági határozat végrehajtására.

Amennyiben a végrehajtó szolgálat valamilyen okból nem tudott érvényt szerezni a bírósági határozatnak – például azért, mert a szóban forgó állami vállalatnak nincs pénze –, kötelessége átadni az ügyet az államkincstárnak. Az államkincstárnak ugyancsak három hónap áll a rendelkezésére a bírósági határozat végrehajtására. Ha az államkincstár eljárása meghaladja a három hónapot, önt késedelmi kamat illeti meg, melynek mértéke a bíróság által megítélt összeg 3%-os éves kamatával egyenlő.

Fel kell készülnie arra, hogy az ilyen ügyek csak ritkán oldódnak meg egyszerűen és gyorsan, általában számos bürokratikus akadályt kell leküzdenie a polgárnak, mire eléri a bíróság határozatának végrehajtását. Tudnia kell azonban, hogy amennyiben az államkincstár valamilyen oknál fogva elutasítja a bírósági határozatban foglaltak végrehajtását, önnek jogában áll ismét a bírósághoz fordulni.

hk