Kárpátaljai tagokkal bővült a Magyar Sportújságírók Szövetsége

2018. június 6., 08:09, 907. szám

Május 28.-án és 29.-én Kecskeméten tartotta kétnapos kongresszusát a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ), amelynek tagjai között az írott és elektronikus sajtó képviselői mellett jól ismert tévés és rádiós riporterek is megtalálhatók. A rangos eseményen egy öt főből álló kárpátaljai küldöttség is képviselte szűkebb régiónkat.

Az idén fennállása 650. évfordulóját méltató hírös várossal, Kecskeméttel a kongresszus résztvevői az esemény előtt rövid városnézés keretében ismerkedhettek meg. Kodály Zoltán szülővárosa dinamikusan fejlődő, a régmúlt több évszázados épületegyütteseit és a mai kor modern építészetét is felvonultató város, amelynek főterén járva érdemes egy néhány perces sétával felkeresni Kecskemét legjellegzetesebb épületeit. Ezek közé tartozik a kongresszusnak is helyt adó gyönyörű városháza és annak díszterme, a 73 méter magas nagytemplom, a város legrégibb építészeti emlékét képező ferences templom, a Kodály-népdalból is ismert Cifra-palota, az 1860-as években épült református templom, a város másik híres szülöttjéről elnevezett Katona József színház.

A városháza dísztermében – ahol Kecskemét testvérvárosának, Beregszásznak a zászlaja is megtalálható – megrendezett kongresszuson elsőként a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, Szöllősi György köszöntötte az egybegyűlteket, külön üdvözölve a határon túlról – Erdélyből, a Délvidékről és Kárpátaljáról – érkezett magyar kollégákat.

A házigazda szerepében Kecskemét történetének első női polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia, a város címere alatt is olvasható jelmondattal: ,,Sem magasság, sem mélység nem rettent” (Róm 8. 39) kezdte üdvözlő beszédét, ami, mint mondta, különösen időt álló idézet a sport területén is. A polgármester asszony nem kis büszkeséggel mondta el, hogy Kecskemét igazi sportos város, és jelentős fejlesztésekkel támogatja a helyi sportéletet.

Köszöntőt mondott még Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke is.

A tv képernyőjéről is jól ismert egykori tornász és olimpikon, Csisztu Zsuzsa, a MSÚSZ első alelnöke, az AIPS végrehajtó bizottságának tagja, a nemzetközi szövetség Brüsszelben megtartott májusi kongresszusáról informálta a tagságot, majd a program a Magyar Sportújságírók Szövetségének éves közgyűlésével folytatódott, amelyen átadták a szövetség idei díjait és szakmai kitüntetéseit.

Számunkra, külhoni magyar újságírók számára, különösen emlékezetes pillanat volt, amikor Szöllősi György és Csisztu Zsuzsa ünnepélyes keretek közt átadta az új külhoni tagoknak a MSÚSZ sajtóigazolványát, amelyet most lapunk sportrovatának munkatársa, Jakab Lajos mellett Iváncsik Attila, a közszolgálati regionális rádió- és televíziócsatorna munkatársa, a magyar adások főszerkesztője a helyszínen vehetett át, Horváth Sándor, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztő-helyettese pedig utólag kapta meg igazolványát.

Az esemény zárásaként a résztvevők a közeli, felsőlajosi Új Tanyacsárdában vacsorázhattak együtt, ahol finom ételek, italok mellett kötetlen beszélgetésekkel zárult az első nap programja.

Másnap a szervezők három különböző helyszínen is sportrendezvényeket szerveztek a résztvevők számára, ahol, mint mondják, a hóhért akasztották, hiszen a tollforgatók a sportpályákon is kipróbálhatták ügyességüket.

A résztvevők nevében ezúton is köszönetet mondunk vendéglátóinknak az utazással kapcsolatos minden költséget fedező szívélyes vendéglátásért, illetve a jövőre Budapesten sorra kerülő kongresszusra történt meghívásért, ahol egyébként jubilál majd a Magyar Sportújságírók Szövetsége, hiszen fennállása 110. évfordulóját méltatja majd.

Jakab Lajos