Kevesebb a turista az Ökörmezői járásban

2018. június 9., 16:15 , 908. szám

Idén kevesebb turista érkezik a mindenekelőtt természeti értékeiről, régi fatemplomairól, illetve a magyar hadsereg második világháborús védelmi rendszerének látogatható föld alatti objektumairól nevezetes régióba – írja a Zakarpattya Online.

A nyári vakáció kezdetével több iskolás keresi fel a térséget, a turisztikai ágazatban dolgozók mégis panaszkodnak: kevesebb a látogató, mint tavaly. Érzékelik azt is, hogy csökkent a vendégek fizetőképessége. Főként szuveníreket, hűtőmágnest, a Kárpátok füveiből készült teakeveréket, egyéb apróságot vásárolnak 30–50 hrivnya értékben. Ami a szolgáltatásokat, időtöltési lehetőségeket illeti, szintén az olcsóbb megoldásokat keresik.

Az Ökörmezői járás számára a turizmus jelentheti a kitörési lehetőséget, hiszen gyakorlatilag minden település rendelkezik az ágazat fejlesztéséhez szükséges adottságokkal. A térségben az infrastruktúra felújítása így érthető módon prioritást élvez. Azonban a települések, de még a régió szintjén sem tudják megoldani például az utak karbantartását, ebben az állam támogatására számítanak – írja a Zakarpattya Online.

(zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)