Szabadságharcosok és kormányfők leszármazottja

Két nagy múltú família sarja

2018. június 9., 20:20, 907. szám

A Beregi Református Egyházmegye férfi csendesnapján – mint arról lapunk előző számában szó esett – rövid előadást tartott Patay Tibor, gróf Tisza István anyai ági dédunokája is. Így lehetőségem nyílt rá, hogy elbeszélgessek vele gyökereiről, valamint arról, hogy ő mint főúri sarjadék, miként élte meg Magyarországon a szocialista érát, az őt is „osztályidegenként” megbélyegző kőkemény Rákosi-diktatúrát, valamint a „gulyáskommunizmus” időszakát.

– Gróf Tisza Istvánnak két gyermeke született: egy lánya, aki még gyermekként elhunyt, valamint egy fia, ifj. Tisza István, akit öt nappal édesapja meggyilkolása után vitt el – fiatalon – a spanyolnátha. Neki három gyermeke volt: Kálmán, Jolán és József. Jolán 1938-ban férjhez ment bályi Patay Józsefhez, az édesapámhoz, s a bátyám, László után, másodszülött fiúkként jöttem a világra 1941-ben, majd megszülettek ikertestvéreim: Béla öcsém és Ilona húgom. A bátyám már elhunyt, de mi, a többi testvér még, hál’ Istennek, élünk – magyarázza el beszélgetőtársam röviden a tragikus véget ért miniszterelnöktől való leszármazási vonalát.

– Honnan származnak a Patayak és a Telekiek?

– A bályi Patayak felvidéki, Abaúj vármegyei nemesek voltak, a Telekiek pedig erdélyiek, Zaránd vármegyéből. Az utóbbi família legkorábbi ismert tagja, Tisza György a borosjenői vár várkapitányaként szolgálta Bethlen Gábor fejedelmet a XVII. század elején, s ezért lett a Tiszák nemesi előneve a borosjenői. A török kiűzése után Magyarországot meghódított területként kezelő Habsburgok azonban egyszerűen elvették az eredeti birtokukat, egy, a császári udvarral jó viszonyban lévő olasz hercegi famíliának adományozták, s a Tiszák csak hosszú pereskedés árán érték el, hogy Tisza László 1760-ban – a család elkobzott uradalma helyett – Bihar vármegyében kapjon 20 ezer hold hol szikes, hol mocsaras földet. Geszt lett a birtok központja, ahol először nem kastélyt emeltetett, hanem templomot, mely már 1766-ra tető alá került, mellette pedig iskolát és tanítói lakást építtetett. (Mind ők, mind a Patayak már a reformáció kezdete óta reformátusok voltak.) Később pedig – előnyös házasságok révén – Szabolcs és Szatmár vármegyékben is birtokokhoz jutottak.

– Előadásában említette, hogy felmenői nemcsak a református egyházat támogatták, hanem a szabadságküzdelmekből is kivették a részüket.

– Igen, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc alatt. Tisza László, a majdani miniszterelnök, Tisza Kálmán bátyja huszárfőhadnagyként küzdött a honvédseregben, de az 1848. december 30-i móri csatában tizenhét sebet kapott, köztük egy olyan súlyos fejsérülést, mely miatt élete végéig mozgáskoordinációs zavarokkal küszködött, így le is kellett szerelnie. Míg az apai felmenőim közül Patay István, a család nyírmadai ágának a tagja tisztiiskolát végzett, és a Württenberg huszárezredben szolgált, majd, még a forradalom kitörése előtt leszerelt, és a Szabolcs vármegyei közigazgatásban dolgozott. 1848-ban közvitézként jelentkezett a szabolcsi nemzetőrségbe, ahol azonban – katonai végzettségére és gyakorlatára való tekintettel – őt bízták meg a vármegye nemzetőrségének a megszervezésével. Felállított és parancsnokolt egy teljes gyalogoszászlóaljat, melyet azután honvédzászlóaljjá szerveztek át. A tavaszi hadjáratban már dandárparancsnokként vett részt, ám Buda felszabadításakor letette dandárparancsnoki tisztségét, visszakérette magát eredeti zászlóaljához, s annak élén rohamozta meg az erősséget, majd Buda bevétele után kinevezték Pest és környéke katonai parancsnokává. Ezredesi rangig küzdötte fel magát, a szabadságharc elbukása után pedig két évig bujdosott, míg csak Görgey Artúr közbenjárásának köszönhetően amnesztiában nem részesítettek hatvan olyan volt honvédtisztet – köztük Patay Istvánt is –, akik a szabadságharc kitörésekor már nem voltak aktív katonai szolgálatban, s nem a császári hadseregből léptek át a honvédségbe. Ezt követően a szabolcsi vármegyei közigazgatásban helyezkedett el, a Habsburg-elnyomás lassú mérséklődése időszakában azután képviselőként beválasztották az 1861-ben összehívott országgyűlésbe, majd még háromszor jutott képviselői mandátumhoz a későbbi ország­gyűlési választások során. Mivel unokatestvére, Patay József az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjaként vett részt a szabadságharc politikai vezetésében, ezért a bukás után halálra ítélték. Ám amikor Magyarország teljhatalmú katonai főparancsnoka, a véres megtorlásokat vezető Haynau táborszernagy 1850 nyarán megtudta, hogy a kegyetlen fellépése által kiváltott nemzetközi felháborodás miatt a császári udvar rövidesen meneszti (ami 1850. július 8-án meg is történt), ezért – az udvar elleni bosszújaként – megannyi halálra ítélt, köztük Patay József halálos ítéletét is megsemmisítette, így felmenőm büntetését előbb várfogságra, majd házi őrizetre mérsékelték, végül pedig szabadon bocsátották.
A kiegyezés időszakában azután Tisza Kálmán, a móri csatában megsebesült Tisza László öccse 1875-től 1890-ig miniszterelnökként vezette Magyarországot. Ezek voltak a „boldog békeidők”, a gazdasági fellendülés, a polgárosodás évtizedei. És az ő fia volt gróf Tisza István, a dédapám, aki két ízben is kormányt alakított a XX. század első két évtizedében.

– Most ugorjunk egy nagyot. A II. világháború után hogyan alakult a szülei, valamint az ön sorsa?

– 1945-ben elvették a Geszt mellett, Nagygyantén fekvő birtokunkat. A szüleimmel és a testvéreimmel Budapestre költöztünk, ahol édesapám segédmunkásként dolgozott, 1954-ben azonban kitelepítettek minket Füzesgyarmatra, ahol három évig laktunk, majd a Dunántúlra, Nyergesújfaluba kerültünk. Édesapám a Budapesti Gyapjútermelő Vállalathoz tartozó ottani állami gazdaságban dolgozott, mikor juhászként, mikor fogatosként. Én pedig hiába voltam kitűnő tanuló a helyi általános iskolában, „osztályidegenként” nem tanulhattam tovább felsőoktatási intézményben, így a Zuglóban működő Budapesti Kertészeti Szakmunkásképző diákja lettem. Tizenöt évesen csöppentem bele az 1956-os forradalomba. Október 23-án, a tanórák után bementünk a Belvárosba, ahol csatlakoztunk a Sztálin-szoborhoz vonuló tömeghez, így láttam, miként döntik le a diktatúrát megtestesítő kolosszust, majd a Magyar Rádió elé vonultunk. Láttam az ostromot, s azt is, hogy a harcot a székházból kifelé, a tömegre tüzelő ÁVH-sok robbantották ki. Másnap aztán a bátyám értem jött, és hazavitt Nyergesújfaluba…
Két év múlva befejeztem a szakmunkásképzőt, a katonai szolgálatom letöltése után pedig levelező tagozaton a Budapesti Kertészeti Technikumot, általános kertész-technikusi, növényvédő technikusi és egészségügyi gázmesteri végzettséget szereztem. Közben a Vasas vívószakosztályában versenyszinten sportoltam. Majd egy budapesti Gazdasági Munkaközösség (GMK) tagjaként, egészségügyi gázmesterként dolgoztam le az életemet. Az egészségügyi gázmesterség rovar- és rágcsálóirtást jelent, és vagy a fővárosban tevékenykedtünk, vagy különböző vidéki helyszínekre utaztunk ki elvégezni a munkánkat. Kétszer is megnősültem, de mindkétszer el is váltam. Három gyermekem született: Gábor fiam egy őrző-védő szolgálatnál dolgozik, András fiam most fejezi be a Budapesti Műszaki Egyetemet, Ilona lányom pedig recepciósként dolgozik. Én a rendszerváltás után kárpótlási jegyet kaptam, amivel földet vásároltam, de ráfizetésesnek bizonyult a gazdálkodás. Most Sárospatakon élek, egyedül, kicsike nyugdíjból, de nem vagyok – ahogy soha nem is voltam – elkeseredve.

– Miként tudná összehasonlítani a miniszterelnöki felmenői korabeli és a jelenlegi politikai helyzetet?

– Ma egészen más a világ, mint száz-százötven évvel ezelőtt volt. De szerintem most jó úton halad Magyarország, s felvirágozhat mind hazánk, mind egész Közép-Európa, mellyel sorsközösségben élünk. Vagy együtt boldogulunk, vagy sehogy…

Lajos Mihály