Hulladékhelyzet Kárpátalján: Tények és a valóság – ismeretterjesztő előadás középiskolás diákoknak

2018. június 13., 10:26 , 908. szám

Idén májusban a PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület elindította legújabb, elsősorban a közoktatási intézmények diákjainak szóló programját, amely a hulladékgazdálkodásról, a kárpátaljai hulladékhelyzetről, valamint a szelektív hulladékgyűjtés módszereiről és az újrahasznosítás lehetőségeiről nyújt széles körű tájékoztatást. A program a KMKSZ ISZ Beregszászi Alapszervezete által szervezett, a Tiszta Kárpátalja önkéntes környezetszépítő mozgalom keretén belül megvalósított beregszászi tisztasági napon debütált a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában. A prezentációt egyesületünk munkatársa, Dudla Izabella állította össze és mutatta be. Az előadás egy iskolai tanórát tett ki, mely során a diákok megtanulhatták, hogy mi a különbség a hulladék és a szemét között, megismerkedhettek a hulladékok fajtáival és a háztartási hulladékok összetételével. Ezután tiszta képet kaptak az ukrajnai és kárpátaljai viszonyokról a legfrissebb statisztikai adatok tükrében. Az előadás második fele a hulladékcsökkentés lehetséges módjairól, a háztartási hulladékok komposztálásának lehetőségeiről, a szelektív hulladékgyűjtésről és a hulladékok lehetséges újrahasznosításának az esélyeiről szólt. Végül szó esett arról, hogy mit tehetünk mi a hulladék mennyiségének csökkentéséért. Az előadás korosztályfüggetlen, ezért széles közönséget szólít meg. A program a tanév végéig összesen tíz oktatási intézményben (Nagydobronyi Középiskola, Nagydobronyi Református Líceum, Kisdobronyi Középiskola, Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola, Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola, Beregszászi 6. Sz. Általános Iskola, Beregszászi 10. Sz. Középiskola, Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, Nagyberegi Középiskola, Nagyberegi Református Líceum) valósult meg, de a nyári szünet után újra útjára indul. Az előadást az intézmények is igényelhetik az elérhetőségeink valamelyikén. A program a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.

Szanyi Szabolcs,
a PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület elnöke