MET-konferencia Révkomáromban

A felvidéki magyarság „fővárosában” jártunk

2018. június 13., 14:32 , 809. szám

A hétvégén Révkomárom adott otthont a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság szervezésében sorra került VI. Arányi Lajos Napok keretében megrendezett nemzetközi orvoskonferenciának, amelyre a Kárpát-medence minden részéből érkeztek résztvevők. Szűkebb régiónkból a Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társaságának (KMEDT) tizenkét tagja vett részt az eseményen.

Az egykori világhírű stresszelmélet-kutatóról, Selye Jánosról elnevezett egyetem dísztermében sorra került eseményen a MET elnöke, prof. dr. Kellermayer Miklós és alelnöke, prof. dr. Gyurkovits Kálmán köszöntötte az egybegyűlteket.

Stubendek László, a város polgármestere a felvidéki magyarság fővárosának nevezte Révkomáromot, ahol mindig szívesen adnak helyet ilyen rangos, a Kárpát-medencei magyarság általános és egészségügyi helyzetét is feltáró eseménynek.

A konferencián összesen nyolc előadás hangzott el, amelyek az egészségügy témakörei mellett érintették a nemzeti önazonosság és az identitástudat megerősödésének lehetőségeit, a felvidéki magyarság szellemi, demográfiai állapotának helyzetét is. Kiss László orvostörténész a 200 éve született Semmelweis Ignác életútjáról és felvidéki kötődéseiről tartott érdekfeszítő előadást. Utolsó előadóként a korábbi tájfutó-világbajnok, sokszoros magyar bajnok és életmódnevelő Monspart Sarolta beszélt arról a vágyáról, hogy a Kárpát-medence minden régiójában szeretné megvalósítani az idősek gyaloglóklub-hálózatát, és szokásához híven ezúttal is megtornáztatta a hallgatóságot…

A Szózattal záruló előadássorozat végén Arányi Lajos, Komárom egykori szülöttje, orvos, patológus, egyetemi tanár Klapka téren álló mellszobrának a megkoszorúzására került sor.

A Jókai és Lehár életét egyaránt bemutató Duna Menti Múzeum látogatását követően a délutáni órákban Semmelweis Ignác Jókai Színház mellett felállított szobrának az avatásán vettünk részt, amely a budapesti Semmelweis Emlékbizottság támogatásával került megvalósításra. Az esti órákban zenés-táncos vacsorára invitáltak vendéglátóink a Selye János Egyetem éttermébe.

Vasárnap felejthetetlen kultúrprogrammal kedveskedtek házigazdáink, amely során ellátogattunk a Duna-kanyarban lévő visegrádi fellegvárba és a Mátyás király egykori rezidenciájaként szolgált királyi várba, illetve az esztergomi bazilikába.

Hálás köszönetünket fejezzük ki vendéglátóinknak, a szlovákiai MET vezetőinek, dr. Hollósy Tamásnak és ifj. dr. Hollósy Tamásnak a felvidéki magyarság fellegvárában eltöltött hétvégéért, akik amellett, hogy a kárpátaljai résztvevők minden anyagi költségét fedezték, még egy identitástudat-erősítő tanfolyamot is szerveztek a számunkra.

Dr. Jakab Lajos
badalói családorvos