Idén már 109 civil áldozata van a kelet-ukrajnai harcoknak

2018. június 17., 18:36 , 909. szám

A Donyec-medencei harcokban az év eleje óta 109 polgári személy sebesült meg, 29-en pedig életüket vesztették – közölte június 15-i kijevi sajtótájékoztatóján Alexander Hug, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ukrajnai Speciális Megfigyelő Missziójának (EBESZ SMM) helyettes vezetője, akit a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata idéz.

Hug információi szerint csupán az elmúlt héten kilencen sebesültek meg a térségben.

Jelezte azt is, hogy a hét folyamán kilencezer tűzszünetsértést regisztráltak, míg küldetésük kezdete, azaz 2015 szeptembere óta a megfigyelők 846 649 ilyen esetnek lehettek a tanúi. A mintegy 846 ezer golyóból, aknából és ágyúlövedékből számosat lakott területről, vagy annak közeléből lőttek ki – tette hozzá Hug.

A lövéseket sok esetben olyan nehézfegyverekből adták le, amelyeket a minszki megállapodások értelmében a szembenálló feleknek hátra kellett volna vonniuk. Hug ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a felek nem tartják be a csapatok és fegyverzetek szétválasztásáról, illetve az aknamentesítésről elért megállapodásokat.

„Június 5-én pilóta nélküli repülő szerkezetünk három 122 mm kaliberű tarackágyút fedezett fel Szofijevka közelében, a Kijev által nem ellenőrzött területen, alig hat km-re a demarkációs vonaltól, ahol nem lehet ilyen fegyverzet. Június 6-án felfedeztünk egy a fák között elrejtett BMP-t (gyalogsági harcjárművet – a szerk.) a Kijev által ellenőrzött területen, ahol tiltott a katonák és fegyverzet jelenléte” – jelezte az EBESZ SMM misszióvezetőjének első helyettese.

A Dzerkalo Tizsnya emlékeztet, hogy a civil áldozatokat követelő tragikus esetek többsége áprilisban és májusban következett be.

(zn.ua/Kárpátalja)