Szakmai ünnepüket méltatták az egészségügyi dolgozók

2018. június 19., 17:32

Minden év júniusának harmadik vasárnapján méltatják az egészségügyi dolgozók napját, amelyen elismerik e nemes hivatás képviselőinek a munkáját.

A Beregszászi járás falvaiban található egészségügyi intézmények és Beregszász családorvosi rendelőjének szakdolgozóit tömörítő Elsődleges Egészségügyi Ellátási Központ munkatársainak nagy része pénteken a Jánosiban lévő Helikon hotelben ünnepelt. Az ünnepi műsor hivatalos részében sorrendben Nagyija Lovha, a Beregszászi Városi Hivatal polgármesterhelyettese, Dvorák Erika, a Beregszászi Járási Egészségügyi Osztály vezetője, Bimba Ferenc, a járási közigazgatási hivatal helyettes vezetője, Sin József, a Beregszászi Járási Tanács és a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, valamint Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka, a KRE Diakóniai Osztályának vezetője köszöntötte a szép számban összegyűlt orvosokat, nővéreket és egészségügyi munkatársakat. 

Meleg szavakkal üdvözölte kollégáit Ruszlana Hegyes, az Elsődleges Egészségügyi Ellátási Központ főorvosa, aki külön köszönetet mondott a hivatásuk mellett a mai, nehéz gazdasági körülmények között is kitartó munkatársaknak. Mint mondta, a Beregszászi járásban is teljes gőzzel folyik az egészségügyi reform végrehajtása, amelynek keretében a járásban már közel 10 ezren kötöttek szerződést családorvosukkal.

Ezt követően a szakmájukban kiemelkedők a megyei tanács, a megyei közigazgatási hivatal, a megyei egészségügyi főosztály, a Beregszászi Járási Tanács és a járási közigazgatási hivatal, a Beregszászi Városi Tanács, a járási egészségügyi osztály által adományozott díszokleveleket és ajándékokat vehették át.

Az ünnepség hivatalos részének lezárásaként a mindennapi munkafolyamatok humorral fűszerezett színes fényképalbumának zenés bemutatója aratott nem kis derültséget a jelenlévők között, akik ezt követően éjfélig tartó táncos mulatságon ünnepelték szakmai ünnepüket.

(tamási)