Véradók a BeregKábelben

2018. június 19., 13:13

Több mint egy évtizede, 2004 óta június 14-én méltatják a véradók világnapját, Ilyenkor különös fontossággal igyekeznek felhívni a figyelmet ennek a nemes cselekedetnek a fontosságára.

Az önkéntes véradók népes tábora az elmúlt évtizedekben egyre csökkenő tendenciát mutat, éppen ezért övezi különös megbecsülés mindazokat, akik mai, rohanó világunkban is hajlandóak rendszeres jelleggel „vérüket áldozni” beteg embertársaikért, önzetlenül segíteni a súlyos betegségben szenvedőkön.

A véradók világnapján a beregszászi BeregKábel cég épületében az Ungvári Megyei Vérátömlesztő munkatársainak közreműködésével zajlott az önkéntes véradók regisztrációja, majd egy egészségügyi vizsgálat után az erre alkalmasak véradáson eshettek át.

Az akció egyik főszervezője, dr. Pauk László, a Beregszászi Járási Kórház Vérátömlesztői Osztályának vezető főorvosa lapunknak elmondta, hogy a nap folyamán összesen 56 személytől tudták levenni a legtöbb életmentő műtétek során a mással nem pótolható vért.

,,Mindenképpen köszönetemet szeretném kifejezni a BeregKábel vezetőségének, akik helyszínt biztosítottak ehhez a nemes akcióhoz, és több munkatársuk is donorként segítette munkánkat” – mondta a főorvos. „Köszönet illeti még Nagy Bélát, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Osztályának vezetőjét, aki minden véradónak egy-egy tartós élelmiszerekből összeállított szeretetcsomagot, illetve egy frissen sült kenyeret ajánlott fel.”

A nemes akcióhoz csatlakozott a Beregszászi Járási Vöröskereszt is, amelynek vezetője, Leszja Bilkej minden véradónak egy-egy tábla csokoládét és egy vitaminkészítményt adott át a helyszínen, ezeknek beszerzésében Muska Inna és Tabaka Miroszlava vállalkozók voltak segítségére.

A fent említett ajándékok mellett minden donor a törvényben rögzített 51 hrivnyás étkezési pénzdíjban, illetve munkahelyükön két, fizetett szabadnapban is részesült.

A Vérke-parti város mellett a járás több településéről is szép számban jelentkeztek ezen a napon véradók, de jó lenne, ha nemcsak ilyenkor, hanem az év minden időszakában is sokan lennének azok, akik felismernék a véradás fontosságát. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a véradás nemcsak a súlyos betegek számára jelent sokszor életmentést, hanem a donorok számára is igen hasznos. A levett vért felhasználás előtt ugyanis, egy sor vizsgálatnak vetik alá, amelyek során több betegség esetleges hordozóit is kiszűrik belőlük. A véradók sokszor az ilyen vizsgálatok nyomán értesülnek esetleges lappangó betegségeikről, amelyeket aztán még idejében, legtöbbször jó hatékonysággal tudnak kezeltetni.

(tamási)