Az ENSZ aggódik a romák jogainak ukrajnai sérülése miatt

2018. június 20., 16:11

Az ENSZ Emberi Jogi Monitoring Missziója aggodalmának ad hangot az olyan alapvető szabadságjogok elleni nagyszámú támadás miatt, mint amilyen a véleménynyilvánítás, a média szabadsága, a gyülekezési és egyesülési szabadság, továbbá a diszkrimináció, a gyűlöletbeszéd és a kisebbségekhez tartozó vagy másként gondolkodó személyek elleni erőszak megnyilvánulásai okán – jelentette ki kijevi sajtótájékoztatóján Fiona Frazer misszióvezető, akit az UNN idéz.

„Mély nyugtalansággal tölt el bennünket az az utóbbi négy hónapban történt négy eset, amikor a romák képviselői kénytelenek voltak elhagyni táboraikat, lakóhelyeiket pedig felégették. Két ilyen esetet dokumentáltunk Kijevben, még egyet Lemberg megyében és egy továbbit a Ternopiliben” – közölte Fraser.

Elmondása szerint a 2018. február 16. és 2018. május 15. közötti beszámolási időszakban az ENSZ ukrajnai monitoring missziója az emberi jogok megsértésének 41 esetét dokumentálta személyek ellen nyilvános rendezvények és békés gyűlések alkalmával végrehajtott támadások formájában.

„Az ilyen, a romák, békés gyülekezők és másként gondolkodó személyek elleni támadások többsége mögött álló szélsőjobboldali csoportok valószínűleg a törvény felett állónak képzelik magukat, néha pedig még dicsekednek is tetteikkel a közösségi oldalakon” – hangsúlyozta Frazer.

Az ENSZ misszióvezetője felszólította az ukrán rendőrséget és az ügyészséget, hogy előzzék meg az erőszaknak ezeket a megnyilvánulásait, és alaposan vizsgálják ki a szóban forgó eseteket, hogy „ne keltsék a büntetlenség érzetét” az országban.

(unn.com.ua/Kárpátalja)