Kormány: Júliustól egymillió nyugdíjasnak emelkedhet a nyugdíja

2018. június 20., 19:35

Pavlo Rozenko miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy július 1-jétől közel egymillió nyugdíjasnak emelkedik majd a nyugdíja – jelentette az Ekonomicsna Pravda a miniszteri kabinet sajtószolgálata nyomán.

Rozenko közölte, július 1-jétől azoknak nő a juttatása, akiknek a nyugdíja függ a létminimumtól.

„Július 1-jétől nő a munkaképességüket elvesztett személyek létminimuma. Körülbelül egymillió ukránnak nőnek a nyugdíjjellegű juttatásai” – áll a közleményben.

A miniszterelnök-helyettes szerint a következő nyugdíjemelésre az állami költségvetés értelmében december 1-jével kerül sor.

„De amennyiben pótlólagos forrásunk jelenik meg a Nyugdíjalap költségvetésében, megpróbálunk terven felül megvalósítani bizonyos nyugdíjprogramokat, ahogyan ezt tavaly októberben tettük” – tette hozzá Rozenko.

Az Ekonomicsna Pravda emlékeztet, hogy a Legfelső Tanács 2017. október 3-án fogadta el az általános nyugdíjellátásról szóló törvényt, amely október 11-én lépett hatályba. A jogszabály értelmében új képlet alapján számítják ki valamennyi polgár nyugdíját, amely így függ a nyugdíjbiztosítási időtől, valamint a biztosított bérezésétől a munkával töltött évek során.

Idén márciusban a kormány bejelentette szándékát, hogy a nyugdíjreform keretében törvényi szinten tervezik módosítani a nyugdíjak felszámításának rendjét, hogy a munkával töltött idő hossza nagyobb súllyal essék latba a munkabérnél, miáltal emelkedne azoknak a személyeknek a nyugdíja, akik hosszabb ideig álltak munkaviszonyban szerényebb bérezés mellett.

(epravda.com.ua/Kárpátalja)