Halálos áldozatot követelt a romák elleni újabb támadás (Frissítve)

2018. június 24., 14:21 , 910. szám

Álarcos fiatalok egy csoportja támadt romák táborára múlt szombaton nem sokkal éjfél előtt Lemberg (Lviv) külvárosában.

Az Ukrinform beszámolója szerint a támadók, akik késekkel, vascsövekkel és láncokkal voltak felfegyverkezve, „Takarodjatok innen!” kiáltásokkal estek neki a tábor mintegy tucatnyi lakójának. A támadás következtében egy ember életét vesztette, további három személy megsérült – derül ki a Lemberg megyei rendőrségnek az esetről kiadott jelentéséből. A mukachevo.net úgy tudja, az áldozat egy 24 éves kárpátaljai, szernyei illetőségű roma fiatalember. A sérülteket – egy 19 éves munkácsi fiatalt, egy 30 éves barkaszói nőt és egy 10 éves kisfiút, aki ugyancsak barkaszói lakos – késszúrásokkal szállították kórházba.

A helyszínen a rendőrök bizonyítékokat foglaltak le, köztük a kést is, amellyel az áldozatot halálosan megsebesítették, illetve egyéb tárgyak is előkerültek azok közül, amelyekkel a támadók a romákat bántalmazták. A hatóságok hét 16-17 éves fiatalt állítottak elő az eset kapcsán, valamint húsz­éves vezetőjüket. A rendőrségnél utóbb jelezték, összesen 14 személyt gyanúsítanak az ügyben. Kezdeményezték az előállítottak előzetes letartóztatásba helyezését, lapzártánkig a bíróság kettejük esetében már elrendelte a fogva tartást 60 nap időtartamra.

Az ügyben előzetesen csoportosan, előre eltervelt módon elkövetett szándékos ember­ölés miatt indult eljárás. Utóbb vizsgálat indult a következő vádpontok alapján is: garázdaság, fiatalkorúak bűncselekménybe való bevonása, illetve az állampolgárok jogainak megsértése faji, nemzetiségi hovatartozásuk vagy vallási meggyőződésük miatt. Az elkövetőkre 15 évig terjedő, de akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiróható.

A Szabadság Rádió meg nem erősített információi szerint a támadók a Józan és Dühös Ifjúság csoport tagjai voltak, melyet a Misanthropic Division neonáci mozgalommal hoznak összefüggésbe. A portál szerint ez egy Ukrajnában ismeretlen, bejegyzetlen szervezet, amely a lembergi roma tábor elleni szombati támadás előtt néhány nappal saját csatornát hozott létre a YouTube-on, ez a csatorna azonban már vasárnap megszűnt. Ugyancsak sajtóinformációk szerint a gyanúsítottak többsége két lembergi iskola tanulói közül került ki.

Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) elnöke hétfői kijevi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kárpátaljai romák elleni támadás mögött Oroszország állhat, jóllehet – tette hozzá –, ez nem állítható százszázalékos bizonyossággal. Az ICTV műsorában Arszen Avakov belügyminiszter sem zárta ki kérdésre válaszolva, hogy az ügyben létezhet bizonyos „orosz nyom”, azaz tetten érhető az oroszországi befolyás, hangsúlyozta azonban, hogy az elkövetők ukrán fiatalok voltak.

Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó a honlapján közzétett nyilatkozatban ítélte el a történteket. Szerinte valamennyi romák elleni támadást egy ügyben kellene egyesíteni, a tetteseket pedig büntetőeljárás alá vonni.

Az újabb kegyetlen lembergi támadást az Európa Tanács (ET) és az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége is elítélte.

„Rémisztő, hogy ezúttal meggyilkoltak egy embert. Teljes és átlátható vizsgálatot várunk, halogatás nélkül” – írta a Twitteren Daniel Holtgen, az ET főtitkárának szóvivője.

Korábban már Kijevből, Ternopilból és Lembergből is jelentettek romák elleni támadásokat, amelyekért neonáci és nacionalista szervezetek vállalták a felelősséget.

ntk