Kézműveskedés, játék és táncház

Családi nap Guton

2018. június 27., 08:30 , 910. szám

Szombaton családi napot szervezett a beregszászi járási Guton a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete, ahová kimozdulhattak, és ahol egy felejthetetlen napot tölthettek el a nagycsaládok, valamint azok a gyerekek és felnőttek, akik érdeklődtek a meghirdetett programok iránt.

A Guti Általános Iskola és Óvoda udvara ideális helyszín egy családi nap megszervezésére, ahol a gyerekek kedvükre szaladgálhatnak, játszhatnak. Az esemény megnyitóján Pocsai-Dóka Éva szervező, aki maga is nagycsaládos édesanya, valamint Kopasz Gusztáv, Gut polgármestere köszöntötte a megjelent szülőket, nagyszülőket és gyerekeket. Balogh Lívia, a Guti Óvoda vezetőnője elmondta, nagyon örül annak, hogy helyszínt tudtak biztosítani a rendezvénynek, bár első alkalommal van nagycsaládos nap Guton, reméli, nem utoljára. Ugyanis hasznos és jó dolog, ha a családok, kiszakadva a mindennapokból, együtt töltenek egy kis időt.

A gyerekek körében óriási sikere volt a kézműveskedésnek: gyöngyfűzéssel és körmöcskézéssel ismerkedhettek a nagyberegi Derceni-Lévai Irén és Furman Éva segítségével, valamint megtanulhatták a harisnyavirág-készítés fogásait a tiszabökényi Pallagi Ágnestől. A beregszászi Kurmai Iréntől varrni, hímezni, makramézni tanultak a lányok. A guti Pocsai Erzsébet csodaszép használati tárgyakat is készít kukoricacsuhéból, a gyerekeknek a legegyszerűbb csuhévirág-készítést igyekezett megtanítani, láthatóan nagy sikerrel. A nagyobb lányok a csuhébaba-készítéssel is megpróbálkoztak, ami már jóval nehezebb feladat. A beregszászi Papp Viktória tűnemezelés-technikával készített különféle színű gyapjúból babákat, ami a legkisebbek körében volt nagyon népszerű, a kígyósi Kopinec Emese segítségével fonalgrafika-technikával képeslapokat készítettek a nagyobbak. Guton is nagy sikere volt az arcfestőnek: hosszú sorokba rendeződve várták a gyerekek, hogy az arcukra varázsoljon Kopinec György valami kedves vagy inkább ijesztő arcot – népszerűek voltak a mesehősök, de sokféle festett arc közül lehetett választani.

Akadtak gyerekek, akik a trambulinon ugráltak vagy a homokozóban játszottak, esetleg fogócskáztak, bújócskáztak, s mindannyian jól elfáradtak a szervezők által biztosított délutáni uzsonnáig. Este pedig megérkezett a Sodró népzenei együttes, amelynek tagjai a gyerekekkel és szüleikkel legszebb néptáncainkat igyekeztek megtanítani, hogy végül mindenki fáradtan, de sok szép élménnyel gazdagabban térhessen haza.

bzs