A szlovákiai Magyar Közösség Pártja szeptemberben dönt a köztársaságielnök-jelöltjéről

2018. június 27., 08:59 , 910. szám

A felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) szeptember 29-én országos kongresszuson dönt a jövő évi szlovákiai köztársaságielnök-választás, valamint a párt elnökjelöltjének ügyében – olvasható abban a nyilatkozatban, amelyet az MKP Országos Tanácsa fogadott el múlt szombati ülésén Dunaszerdahelyen.

Az MKP Országos Elnöksége korábban úgy határozott, hogy köztársaságielnök-jelöltként Csáky Pál, Menyhárt József, Miklós László és Őry Péter nevét terjeszti az Országos Tanács elé, bízva abban, hogy felelős, az ország és a magyar közösség javát egyaránt szolgáló döntés születik. A várakozásokkal ellentétben az Országos Tanács jelöltügyben most nem hozott döntést, azt majd a kongresszus fogja meghozni.

A szeptemberi országos kongresszusra szintén Dunaszerdahelyen kerül sor – tájékoztatta Fiala Ilona, az MKP szóvivője az MTI-t.

Andrej Kiska, Szlovákia jelenlegi elnöke már bejelentette, hogy jövőre nem indul a megmérettetésen. A magyar–szlovák Most–Híd párt a közelmúltban úgy döntött, hogy elnökét, Bugár Bélát indítja a köztársaságielnök-választáson.

Az MKP immár 20 éve az önálló magyar politikai érdekképviselet letéteményese, ami a párt működésének és irányultságának egyik alappillére.

(MTI/Kárpátalja)