Nemzetközi Duna-nap Kárpátalján

2018. július 2., 19:42 , 911. szám

A Duna Védelmi Egyezmény aláírásának 10. évfordulója alkalmából a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság kezdeményezésére 2004. június 29-én tizenhárom Duna menti ország rendezte meg az első nemzetközi Duna-napot. Az ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a naponta használt és sajnálatos módon gyakran kihasznált folyóra. Ezen a napon a Duna eredetétől, a Fekete-erdőtől egészen a torkolatáig, a Fekete-tengerig 16 ország számos településén megünneplik Európa nagy folyóját.

Ukrajnában több helyszínen is megrendezik, közte Kárpátalján, ahol a Duna legnagyobb bal oldali mellékfolyója, a Tisza ered és Vilkovóban, ahol a Duna a Fekete-tengerbe torkollik.

A hagyományokhoz híven megyénkben is megtartották a Duna-napot június 30-án. Idén a beregszászi járási Kovászó (Kvaszovo) adott otthont a rendezvénynek. A helyi sportpályán számos sátor és egész napos programok várták a helyieket és a vendégeket. A Borzsa-parti töltésen kövekből kirakott „Kovászó szereti a Borzsát!” („Квасово любить р. Боржаву!”) felirat fogadta a látogatókat, amely a szervezők elképzelése szerint madártávlatból is látható.

Olena Marusevszka, a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság ukrajnai képviselője, aki több mint egy évtizede gondoskodik tartalmas forgatókönyvről, megjegyezte, hogy a nemzetközi Duna-napot méltató valamennyi országban más formátumban zajlik az ünnepség. Ukrajnában inkább az ökológiai szempontokra fordítanak hangsúlyt. A Kárpátalján idén tizenkettedik alkalommal megtartott ünnepségen is a környezetvédelem volt a fő téma.

Ezt megelőzően a helyi aktivisták összegyűjtötték a szemetet a Borzsa folyó jobb partján, Kovászó közelében, a Nagybereg és Bene közt emelkedő sziklán rendezték a kovászói várrom területét és a történelmi emlékhelyet ismertető információs táblát helyeztek el.

A rendezvény délelőtt közös imával kezdődött. A hivatalos megnyitóra sok vendég érkezett. Jelen volt Viktor Mikulin, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, Pavlo Hosztenko, az országos vízügyi hivatal elnökhelyettese, Olekszandr Klitko, az EU ukrajnai képviseletének projektmenedzsere, Oleh Kiszilj, a Tisza vízgyűjtőjének víztartalékaival foglalkozó főosztály vezetője, Kovcsár Ottó, a Cseh Köztársaság ungvári tiszteletbeli konzulja, dr. Erdei Péter beregszászi magyar konzul.

Az anyaországi diplomata megjegyezte, ahogyan minden út Rómába vezet, úgy Kárpátaljáról minden víz a Tiszába, majd a Dunába jut el. A felszólalók többek között hangsúlyozták, hogy fontos a vizek tisztaságának megőrzése, és ehhez elsősorban megfelelően kell alakítani a gyerekek szemléletét. Napjainkban természetesnek vesszük, hogy mindenütt rendelkezésünkre áll a tiszta ivóvíz, amiből a Kárpát-medencében van elég. De annak érdekében, hogy ez így is maradjon, együtt kell működniük az országoknak.

Úgyszintén képviseltették magukat a szponzorok, Jurij Szasz, a Renner Energetikai Társaság és Andrij Bublik, a Coca-Cola Beverages Ukraine Limited cégek kommunikációs igazgatói. Mindkét vállalat sokat tesz a megye víztartalékainak ésszerű felhasználásáért, és meggyőződésük, hogy a hasonló rendezvények támogatása nagyon fontos, mivel Kárpátalján kritikus helyzet alakult ki a szilárd háztartási hulladék felhalmozása terén. A szponzorok jóvoltából egy újabb település kapott 5 szemeteskonténert a műanyag szelektív gyűjtéséhez. Ezúttal Sárosoroszi a hetedik olyan kisközség, ahol a jövőben lehetőség lesz a műanyag összegyűjtésére, színek szerinti átválogatására és elszállítására, majd újrafeldolgozására.

A megnyitó után a műkedvelő együttesek vették birtokukba a színpadot. A tematikus fellépések napjaink égető problémájáról, a környezetszennyezésről szóltak. A gyerekek énekeltek, táncoltak, színdarabokat mutattak be, melyekben felhívták a nézők figyelmét a természetes vizeink megóvásának fontosságára.

A látogatók a műanyag szörnnyel csatát vívó lovagok és kalózok segítségével a középkor világába tehettek időutazást. Majd tanúi lehettek annak, ahogyan a gyerekek vízre eresztették a műanyag hulladékból készített úszóalkalmatosságaikat.

Az ünnepségen minden pályázat és vetélkedő nyertesének az ökológiai lovag címet adományozták.

Rehó Viktória