Kárpátaljai magyar sajtósok találkozója

2018. július 3., 11:42 , 911. szám

Június 30-án harmadik alkalommal szervezett a kárpátaljai magyar sajtó munkatársai részére kötetlen találkozót a beregdédai tó partján Babják Zoltán, Beregszász polgármestere.

A média munkatársait Babják Zoltán köszöntötte, s a találkozón jelen volt még Beke Mihály András beregszászi magyar konzul, Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke és Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is.

A találkozón újságírók találkozhattak egymással munkaidőn kívül, megoszthatták gondolataikat egymással, megvitathattak szakmai kérdéseket és beszélgethettek az élet hétköznapi dolgairól egyaránt. A legtöbben már ismerik egymást, azonban pozitívumnak tudható be, hogy idén a szakma új arcaival is találkozhattak, ugyanis fontos megemlíteni, hogy ezekben az időkben is akadnak olyanok, akik magyarként Kárpátalján az újságírás mellett döntenek.

lexi