Eldőlt, milyen fákat ültetnek Ungváron az Ung-partra

2018. július 7., 13:12

Ungváron a közelmúltban lakossági fórumon döntötték el, hogy milyen fafajtát ültessenek a Kijevi parton.

Mint ismeretes, a 2000-es évek elejétől az ott található vadgesztenyefákat megtámadta a vadgesztenyelevél-aknázómoly, ami ellen nagyon nehéz védekezni. Ezért nemrég úgy döntöttek, hogy a gesztenyék közé fiatal facsemetéket ültetnek. A múlt században a csehszlovák botanikusok és a szovjet biológusok is egyedi fafajtákat választottak egy-egy partszakasz beültetéséhez Ungváron. Most is ez volt a cél: olyan fafajtát akartak kiválasztani, amely az Ung-part dísze lesz. A döntést a városlakókra bízták.

Az ungváriak elektronikus szavazás útján vagy sms-ben választhattak 6 fafajta – pannon kőris, korai juhar, ezüsthárs, tölgy, paulownia, páfrányfenyő – közül. Annak ellenére, hogy kezdetben az egzotikus fajták vezettek, a városlakók a korai (platánlevelű) juhart részesítették előnyben.

(pmg.ua/RV)