Szlovákiában végeznek ásatásokat az ungvári diákok

2018. július 7., 10:17

Az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem szakos diákjai idén Szlovákia területén töltik éves archeológiai gyakorlatukat.

Az első évfolyam befejezése után az egyetemisták Ihor Prohnenko docens vezetésével Nyitrabajna (Bojna) községbe utaztak, ahol IX. századi egykori szláv településen végeznek feltárási munkálatokat. A kárpátaljai egyetemisták Karol Pieta, a Szlovák Akadémia Archeológiai Intézete igazgatóhelyettesének meghívására érkeztek a szomszédos országba.

A fiataloknak a feltárási munkálatokon kívül lehetősége nyílott ellátogatni a helyi archeológiai múzeumba is, ahová az ő leleteik is kerülnek majd.

(uzhgorod.net.ua/RV)