Vasárnapi üzenet: 2018. július 8.

2018. július 8., 08:21 , 911. szám
Sipos József

Bensőséges kapcsolat Istennel

„Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?” (1 Mózes 3, 8–9)

Az első emberpár, Ádám és Éva ismerte Istent és beszélgetett vele. Amikor bűnbe estek, Isten még a bukásuk után is kereste őket. Ez azt mutatja nekünk, hogy még bűnösen is akar minket Isten, utánunk jön és keres. A Biblia további része arról szól, hogy Isten keres minket, és hív vissza magához.

Amikor Ászá király és vele együtt a nép is eltávolodott Istentől és a bálványisteneknek tért, Óbéd így figyelmeztette őket: „Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek. Ha keresitek őt, megtaláljátok”(2 Krónikák 15,2). A sok bálványimádás után Isten megbüntette saját kiválasztott népét, de Jeremiás próféta által ezt üzeni nekik: „Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az Úr. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám” (Jeremiás 24,7) Az Újszövetség egyik apostola pedig ezt üzeni nekünk: „Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok” (Jakab 4,8).

Életünk célja az Istennel való bensőséges kapcsolat. Ezért és erre teremtett minket Isten. Nem pusztán azért, hogy higgyünk benne. Nem pusztán azért, hogy engedelmeskedjünk neki. Isten bensőséges kapcsolatra teremtett minket önmagával, és ezzel megmutatta létezésünk célját – megismerni őt, szeretni őt, bensőséges kapcsolatban lenni vele. Jézus azt mondja, hogy Istent ismerni az örök élet (János 17,3). Nem csak „tudni róla”, mint ahogy tudunk az ózonlyukról, hanem úgy ismerni, mint ahogy két ember ismeri egymást, úgy ismerni, ahogy Jézus ismeri az Atyát – bensőségesen. Ezt akarja megtörni kísértés és bűnbe esés által a sátán. A mai jó hír viszont az, hogy ha még sikerült is neki, halld meg Isten hívó szavát: „Hol vagy?” Menj elé mentegetőzés nélkül, őszinte bűnbánattal, s kezd újra vele a kapcsolatodat!

Sipos József
lelkipásztor, Tiszakeresztúr, Tiszaújlak