Ismét Kárpátalján dolgoztak a Vigyázók

2018. július 11., 17:05 , 912. szám

A világháborús magyar katonatemetők felkutatásával, és rendbehozatalával foglalkozó Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület tagjai július első hetében megint Kárpátaljára utaztak, hogy rendbe hozzanak első és második világháborús katonatemetőket.

A magyarországi önkéntes csapattal Felsőszinevéren találkoztunk. Hangácsi István, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke elmondta: „Alapvetően kaszáltunk, zöld munkákat végeztünk a vezérszállási I. világháborús temetőben, majd az ökörmezői I. és II. világháborús temetőben.

Csütörtökön felmentünk a Toronyai-hágóra. Toronyáról tudni kell, hogy az I. világháború idején jelentős harcok folytak ott, 1914 szeptemberének végén betörtek az orosz cári csapatok, akiket igen nagy nehézség árán sikerült innen kiűzni. Az oroszok 1915 májusáig többször újra betörtek a Toronyai-hágón keresztül, csak azt követően sikerült őket messzebb űzni a Kárpátok gerincétől.

A súlyos harcoknak sok áldozata is volt. A mai napig nyugszanak orosz, osztrák–magyar és német katonák Toronya falu környékén. Ugyanis 1915 januárjában megjelentek itt porosz csapatok is, akiknek a hathatós támogatásával verte ki innét az oroszokat az osztrák–magyar haderő. Toronya környékén hat I. világháborús temetőről tudunk, közülük az úgynevezett fehérkeresztes temető a legismertebb, de tőle 30 méterre ugyancsak van egy katonatemető, ahol nem állnak keresztek. A különbség abból adódik, hogy az első a két világháború közötti időben Lengyelország területére esett, és ők rendbe hozták a temetőt, míg a határ ezen oldalán, az akkori cseh oldalon nem volt rá akarat, de a mai napig láthatóak a sírhantok. Ugyanakkor újabb sírok is kerültek a korábbiak mellé, hisz 1941 júniusának végén, amikor beállt a hadiállapot a Szovjetunió és Magyarország között, akkor itt, a Toronyai-hágón keresztül a 10-es Ökörmezői Határvadász Zászlóalj katonái lépték át a határt, és a Viskivben állomásozó szovjet határőrök tűzzel fogadták őket. Akkor a hágó és Viskiv között huszonkét katonánk elesett, akiket szintén az ezeréves határ magyar oldalán temettek el az I. világháborús katonasírok mellé. Tegnap ott jártunk, és azokat a sírokat számoltuk meg, hogy megvannak-e, és felmértük állapotukat” – mondta el lapunknak Hangácsi István.

A Toronyai-hágón festői környezetben vannak az említett katonatemetők, de a járhatatlan utak miatt csak kevesen tudják megközelíteni. A Vigyázók kocsija is elakadt, amit egy arra járó teherautó húzott ki a sárból. A magyarországi önkéntesek még nem tudják, hogy mi lesz az újra megtalált temető sorsa, ugyanis Toronyán már egyetlen magyar ember sem él. Ha felújítanák a hősi temetőt, nehezen találnának embert, aki gondozza.

Badó Zsolt