Immár a negyedik diftériás esetet jelentették

2018. július 14., 14:42

Az év eleje óta a diftéria (torokgyík) negyedik esetét jelentették Ukrajnában, ezúttal Csernyihiv megyében betegedett meg egy gyerek – jelentette az UNN az Egészségügyi Minisztérium sajtószolgálatának tájékoztatása alapján.

A közlés szerint a 11 éves fiú július 13-án került a nyizsini járási kórházba torokgyík gyanújával. A gyerek ezt megelőzően öt napja betegeskedett már otthon.

Az Egészségügyi Minisztériumban elmondták, a betegnek beadták a diftériaellenes szérumot. A gyermek állapota súlyos, az intenzív osztályon kezelik. Azt tervezik, hogy rövidesen átszállítják a megyei kórház intenzív osztályára.

A nagyközségbe, ahol a fiú él, kiszáll a járványügyi szakemberek egy csoportja, hogy megvizsgálják a beteggel kapcsolatba került személyeket, s eldöntsék, szükség van-e a preventív kezelésükre, oltásukra.

Az előző esetet néhány napja jelentették Kijev megyéből. Ennek kapcsán az egészségügyi tárcánál közölték, hogy Ukrajnában elegendő mennyiségű vakcina és diftéria ellenes szérum áll rendelkezésre, ezért ajánlott, hogy a gyerekek és a felnőttek mielőbb kapják meg a szükséges védőoltásokat. Tájékoztatásuk szerint Ukrajna minden régiójában megtalálható a jó minőségű és biztonságos vakcina, amely a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt ingyenes. Ugyanakkor a diftéria elleni oltottság szintje változatlanul alacsony, tavaly csupán az ukrajnai gyerekek fele tett szert védettségre megkapva az AKDP vakcina harmadik dózisát 18 hónapos korban, a felnőtteknek pedig kevesebb mint a fele lett beoltva.

(unn.ua/Kárpátalja)