Lendületben a kárpátaljai magyar vállalkozások

2018. július 18., 11:16 , 913. szám

Az V. Turul Expóra került sor idén, melyen közel 103 magyar vállalkozás mutatkozott be sikeresen. Az országban uralkodó gazdasági és politikai helyzet ellenére a magyar kormány történelmi jelentőségű támogatásának köszönhetően fellendült a vállalkozói kedv és a kárpátaljai magyar vállalkozások fejlődése. A találkozón a helyi vállalkozásokon kívül erdélyi, délvidéki és felvidéki vállalkozók is bemutatták termékeiket.

A tiszapéterfalvai stadionban megrendezett július 14-ei esemény kora délelőtt mezőgazdasági gépjárművek felvonulásával kezdődött a község főutcáján. Ezt követően az ünnepi megnyitón Radvánszky Ferenc kaszonyi református lelkész tartott áhítatot.

Kocsi Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara külkapcsolati igazgatója Jakab Istvánnak, az Országgyűlés alelnökének üdvözletét adta át, majd felolvasta Győrffy Balázsnak, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökének levelét.

Torda Márta, a magyarországi Agrárminisztérium főosztályvezető-helyettese köszöntőjében elmondta, hogy Kárpát-medence-szerte egyre gyakoribbak a hasonló rendezvények, melyek lehetőséget adnak arra, hogy a kis- és közepes gazdaságok bemutathassák termékeiket. A Kárpát-medencei magyarság egységes jövőjének építésében cél a Kárpát-medencei egységes gazdasági tér kialakítása – hangsúlyozta a helyettes főosztályvezető.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy stabil gazdaság nélkül az élet más területei is instabillá vállnak. Pozitívnak értékelte, hogy az elmúlt néhány év nehézségei ellenére jelentős előrelépés történt a vállalkozásfejlesztésben. Köszönhető volt ez a magyar kormány által létrehozott gazdaságfejlesztési programnak, mely által az elmúlt három évben közel 10 milliárd forintnyi támogatás érkezett vidékünkre. A kárpátaljai magyar vállalkozók száma igen jelentős mértékben növekedett, és erősödött a vállalkozói kedv a magyarság körében.

A KMKSZ elnöke különösen furcsának nevezte, hogy az ukrán állam, amely az adóbevételek révén haszonélvezője a magyarországi támogatásoknak, az Egán Ede-program megvalósításának elősegítése helyett akadályozni igyekszik azt. Ezt mutatja szerinte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) – jelenleg is folyó – büntetőjogi eljárást indított az Egán Ede-programot lebonyolító alapítvány ellen, jóllehet, az teljes mértékben az ukrán törvényeknek megfelelően működik.

A politikus arra buzdította a kárpátaljai vállalkozókat, hogy ne engedjenek a megfélemlítéseknek, merjenek továbbra is pályázni és élni a lehetőségekkel, hiszen a magyar vállalkozások erősödésével Ukrajna gazdasága is erősödik. Az elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy a gazdaságfejlesztési programot a jövő évben is folytatni szeretnék.

Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke elmondta, hogy szeretnének együttműködést kialakítani a két szervezet között.

„A Turul Expo egy igazi nemzeti találkozó, azoknak a magyaroknak a találkozója, akik nap mint nap tenni akarnak azért, hogy a magyarok egymást segítve boldoguljanak a Kárpát-medencében” – kezdte köszöntőbeszédét Szi­lágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul. Szerinte a kiállítók jó példát jelentenek a felnövekvő nemzedékek számára is. A Turul Expo azt bizonyítja, hogy a kárpátaljai vállalkozók igyekeznek megmaradni szülőföldjükön. Jelen helyzetben különösen nagy szükség van az összefogásra, a nemzetgazdaság az egész magyar nemzet gazdaságát jelenti. A Kárpát-medencében nemcsak a határokat látjuk, hanem az integrációt is keressük – fogalmazott a főkonzul, hozzátéve: „Célunk az, hogy erős hátteret teremtsünk a kárpátaljai magyar vállalkozásoknak. A magyar kormány mindig tekintettel van a kárpátaljai magyarok érdekeire. Olyan gazdasági környezet kialakításán fáradozik, amelybe természetes módon illeszkednek a külhoni magyar vállalkozások” – mondta Szilágyi Mátyás.

Orosz Ildikó megyei képviselő, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora köszöntőjében így fogalmazott: „Legnagyobb vállalkozásunk az, hogy megszülettünk, és meg kell találnunk azt az utat, amit az Úristen számunkra kijelölt. Az Úristen segíti ügyeinket, nem közvetlenül, csak közvetve, mindig az ember tehetsége, akarata és szorgalma által. Eddig mindig volt segítségünk, kívánom, hogy ez a segítség megmaradjon.”

A rendezvényen egyperces néma főhajtással emlékeztek Demján Sándorra, a VOSZ egykori elnökére. Virág László, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének (KMVSZ) elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy az elmúlt év leforgása alatt a szövetség megduplázta taglétszámát. Az elnök szerint ez köszönhető annak is, hogy a magyar kormány eddig soha nem látott mértékű támogatást nyújtott a kárpátaljai magyar vállalkozóknak, valamint, hogy egyre nagyobb a vállalkozói szellem. Nagy előrelépésként értékelte, hogy az idei éven a Turul Expo kinőtte korábbi helyszínét, ezzel igazolva, hogy a helyi vállalkozásoknak van jövőjük, és erősödik a kárpátaljai magyar vállalkozói kör.

A köszöntő gondolatokat követően KMVSZ elismerő oklevélben részesítette azokat, akik munkájukkal sokat tettek a kárpátaljai magyar vállalkozókért: Ötvös Sándort, Czomba Csabát és Horkay Sámuelt.

A továbbiakban kulturális műsorral folytatódott a nap. A színpad körül különböző vállalkozások kiállításait lehetett megtekinteni: ipari, mezőgazdasági, élelmiszeripari és kozmetikai termékek várták az érdeklődőket. A késő délutáni órákban üzletember-találkozóra és gazdafórumra került sor. Az este folyamán divatshow-t szerveztek, majd a Sodró együttes és barátai gálakoncertre várták a látogatókat. A másfél órás előadásban a Kárpát-medence színes hagyományvilágát elevenítették fel a művészek, amit a közönség nagy érdeklődéssel kísért és vastapssal jutalmazott. A program zárásaként a Magyarországról érkezett Hatvani zenekar éjszakába nyúló bált muzsikált.

Az esemény támogatói voltak többek között: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye és Kárpátalja Összehangolt Kormányzati Koordinációjáért Felelős Kormánybiztosság, az Agrárminisztérium, Pénzügyminisztérium, a VOSZ, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Magyar Nemzeti Kereskedőház és a Miniszterelnökség.

VE