Növekvő diáklétszám – de csökkenő továbbtanulási kedv

Magyar tannyelvű középiskola egy nyelvszigeten

2018. július 29., 19:13 , 914. szám

Jól kiépült anyanyelvű oktatási hálózat és erős, gyarapodó értelmiségi réteg nélkül egyetlen nemzeti kisebbség sem képes fennmaradni. Ám napjaink Ukrajnájában oktatási rendszerünket az eszement ukrán nacionalizmus, míg értelmiségünk megmaradását a lehetetlen gazdasági helyzet miatti kivándorlás fenyegeti. Pedig mind az anyanyelvű oktatási intézményekre, mind a diplomások itthon maradására óriási szükségünk van, kiváltképp a sziget- és szórványmagyarság által lakott településeken, így a szláv nyelvtengerben magyar nyelvszigetet képező Visken is.

– Tantestületünket 38 pedagógus alkotja, ám mivel öt tanárnőnk gyesen van, így a most véget ért tanévben 33 tanárunk oktatta tanintézetünk 391 tanulóját – tájékoztat Darvai Csilla, a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola igazgatója (egyébként tavalyelőtt a tanintézetet összevonták a helyi magyar óvodával, így most már oktatási-nevelési intézményként működik). – A most lezárult tanévben jelentősen megnövekedett a diáklétszámunk, amit az is jelez, hogy míg a 2015/2016-os tanévben harminckilenc, a 2016/2017-es tanévben pedig harminchárom, addig a 2017/2018-as tanévben már ötvennyolc első osztályos kisdiák kezdte meg nálunk a tanulást. Emellett a tanév folyamán tucatnyi vegyes házasságból származó gyereket írattak át hozzánk a nagyközség ukrán tannyelvű középiskolájából. S már mostanáig (a riport június 5-én készült – L. M.) 45 kérvény érkezett hozzánk a viski szülőktől, hogy a mi iskolánkba akarják beíratni a gyermeküket. Mindemellett egy-két, ukrán családból származó tanulónk már az 1. osztálytól kezdve nálunk tanul, egy ukrán gyereket pedig a 9. osztályban írattak át hozzánk a szüleik.

– Az oktatási rendszerünket fenyegető új ukrán oktatási törvény ellenére (mellyel szemben mind anyaországunk, mind nemzeti-érdekvédelmi szervezeteink fellépnek) mi motiválja a magyar szülők egyre nagyobb részét abban, hogy mégis a magyar iskolába járassák a gyermekeiket? – érdeklődöm.

– Egyrészt a viski magyar közösség erős nemzeti öntudata, másrészt iskolánk presztízse, harmadrészt pedig az a tény, hogy a gyermekeiket továbbtaníttatni akaró magyar, illetve magyar–ukrán házaspárok úgy gondolják: ha gyermekeik a mi tanintézetünkben sajátítják el a tudományok alapjait, több lehetőségük nyílik a továbbtanulásra, arra, hogy nemcsak belföldi, hanem magyarországi felsőoktatási intézményekben is folytathassák tanulmányaikat.

Ugyanakkor sajnálatos tény, hogy – mint az igazgatónőtől és Szeles Emma igazgatóhelyettestől megtudom – 2015 óta folyamatosan csökken azok száma, akik a 11. osztály befejezése után továbbtanulnak. A múlt tanévben az érettségiző diákok fele ment át a tesztvizsgákon, s közülük is csak egy volt tanulójuk folytatja tanulmányait a beregszászi Rákóczi-főiskolán, a többiek Ausztriában, Magyarországon, Csehországban vállaltak munkát: a fiúk gyárakban vagy építkezéseken, a lányok pedig elárusítónőként vagy felszolgálónőként. S általában véve is csökken a továbbtanulási kedv, mivel Ukrajnában alacsony a diplomások társadalmi presztízse, és anyagilag sem becsülik meg az értelmiségieket. Egy külföldön vendégmunkásként dolgozó ember többet keres, mint idehaza egy főiskolát vagy egyetemet végzett diplomás. Az utóbbi időkben – átlagosan számítva – a középiskolát befejezett diákok 20-30 százaléka tanul tovább, de 20-30 százalékkal többen mennek külföldre, mint 2015-ben. Leginkább még azok a diákok folytatják tanulmányaikat felsőoktatási intézményekben, akik a 9. osztály befejezése után a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceumban, a Tiszapéterfalvai Református Líceumban, a Nagyberegi Református Líceumban vagy magyarországi gimnáziumokban tanulnak tovább (az utóbbiak száma 3-4 évvel ezelőtt növekedett meg). A 9. osztály befejezését követően a kárpátaljai líceumokba beiratkozott, azokat elvégzett diákok aztán fele-fele arányban tanulnak tovább a belföldi, illetve a magyarországi felsőoktatási intézményekben, a magyarországi gimnáziumok végzősei pedig mindannyian az anyaországban folytatják tanulmányaikat. Egyébként több, Magyarországon vendégmunkásként dolgozó házaspár azért íratja be valamelyik anyaországi gimnáziumba a gyermekét/gyermekeit, hogy együtt legyen a család. Illetve több szülő így akarja elkerülni, hogy gyermekeik az ukrajnai független vizsgaközpontokban tegyék le a tesztvizsgákat, elsősorban a továbbtanulás útján komoly gátat képező ukrán nyelv- és irodalomvizsgát, ami nagyon nehéz, szemben a többi tesztvizsgával, melyeken sokkal több pontot szereznek. Akik pedig akár a 11. osztály, akár az itthoni líceumok, akár a magyarországi gimnáziumok befejezése után anyaországi felsőoktatási intézményekben szereznek diplomát, a magasabb társadalmi megbecsülés és a magasabb életszínvonal miatt jórészt Magyarországon is állnak munkába. S míg korábban voltak, akik hazatértek, hogy szülőföldünkön helyezkedjenek el, addig 3-4 éve már senki sem jön vissza. A Viski Kölcsey Ferenc Középiskola tanárai között viszont ritkaságnak számít, hogy áttelepüljenek Magyarországra, többségüket itthon tartják a családi kötelékeik, illetve Visk szeretete.

– Fentebb említettük az ukrán nyelv és irodalom tesztvizsga nehézségeit.

– Az ukrán nyelv- és irodalomoktatás programja nem megfelelő a nemzetiségi tanulók számára, hisz’ ugyanolyan program szerint kell tanulniuk, mint a született ukránoknak, de így nem lehet elvárni tőlük, hogy jól sajátítsák el az államnyelvet. Emellett a tankönyvek is rosszak, és a tankönyvekben szereplő szójegyzékek, valamint az iskolai szótárak sem megfelelőek – szögezi le Szeles Emma. – A nemzetiségi iskolák esetében egyszerűsíteni kellene az ukrán nyelv oktatását, és ahelyett, hogy a nyelvtan elsajátítására hegyezik ki az államnyelv megtanítását, beszédtémák szerint kellene oktatni azt, mint a nyugati nyelveket. Mi például angolt tanítunk idegen nyelvként, és diákjaink 70-30 százaléknyi arányban sajátítják el jobban az angolt, mint az ukránt. Megjegyezném: az angol nyelv grammatikai rendszere könnyebb, mint az ukráné, és ez a tény ellensúlyozza az angol szavak leírása és kiejtése közötti különbségek megtanulása során fellépő nehézségeket. A tesztvizsgák során pedig vagy az ukrán helyett, vagy legalább mellette magyar nyelvből és irodalomból is kellene vizsgázniuk a magyar középiskolák végzőseinek.

– Ugyancsak szó esett a diákok továbbtanulási kedvének a csökkenéséről is. Gyakorló pedagógusként hogy látja, általánosságban véve az iskolások a különböző osztályokban mennyire veszik komolyan a tanulást, a tanárok miként tarthatnak fegyelmet, s hogyan ébreszthetik fel a gyerekekben a tanulás iránti vágyat?

– Az 1–4. osztályokban a gyerekek 70-80, az 5–7. osztályokban 50-60, a 8. osztályban 45, a 9–11. osztályokban pedig 30-40 százalékban veszik komolyan a tanulást. Ebben az is közrejátszik, hogy az alsóbb osztályos gyerekeket szüleik még jobban kikérdezik a tananyaggal, a feladott leckékkel kapcsolatban. Ám miután gyermekeik már valamelyest idősebbek, sok szülő külföldre megy, hogy vendégmunkásként dolgozzon, gyermekeiket pedig a nagyszülőkre bízzák, akiktől nem lehet elvárni, hogy erőteljesen foglalkozzanak unokáik tanulmányi előmenetelével. Ami a fegyelmezés kérdését illeti, a gyerekek testi fenyítését a szülőkre kell bízni. Az viszont abszurdum, hogy egy tanulót a tanár csak akkor buktathat meg és kötelezhet osztályismétlésre, ha abba a szülő is beleegyezik, mert nincs olyan szülő, aki ebbe beleegyezne. S miként motiválhatjuk a tanulókat a tananyag elsajátításában? A tanárnak érdekesebbé kell tennie a tanórát, például kivetítő alkalmazásával, vagy – irodalomóra esetében – szerepjátékkal, hogy a gyerekek beleéljék magukat a művek szereplőinek a helyzetébe. Ám egy tanár csak akkor teheti színesebbé a tananyag átadását, ha erre ideje van, ha kevesebb órát kell levezetnie. A megélhetés végett viszont rákényszerül, hogy minél több órát vállaljon, így kevesebb ideje jut a tananyag érdekesebbé tételére. Emellett természetesen nagyon fontos, hogy a pedagógusok és a szülők együttműködjenek a gyermekek oktatásában, nevelésében. Azok a tanulók tanulnak jobban, akiknek a szülei szoros kapcsolatban állnak az iskolával, rendszeresen eljönnek a szülői értekezletekre.

A tanulási kedv kérdése tehát összetett probléma, de elsősorban az ukrán államnak róható fel, hogy nem biztosítja a diplomások társadalmi és anyagi megbecsülését, így ez sok diák kedvét elveszi a továbbtanulástól. Nagyon jelentős – és pozitív – politikai fordulatra lenne szükség, hogy ez a helyzet megváltozzon.

Lajos Mihály