A lelki megújulás szükségessége

Egyházmegyei családi csendesnap Tiszapéterfalván

2018. augusztus 1., 12:59 , 915. szám

A Kárpátaljai Református Egyházkerület különböző egységei által megrendezett csendesnapok fontos szerepet játszanak a hívek lelki életének, hitének az elmélyülésében. Emellett pedig – társadalmi rendezvényekként – a közösségépítést is szolgálják, s többük jelentős tömegeket mozgat meg, mint például a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye családi csendesnapja, melyre az idén immár nyolcadik alkalommal került sor, s ezúttal is a Tiszapéterfalvai Labdarúgó-stadionban, július 28-án bonyolították le azt.

A családi csendesnapra a Kárpátaljai Református Egyházkerület és a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye szervezésében, Magyarország Kormánya, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Pulzus Rádió, illetve a Johannita Segítő Szolgálat támogatása mellett került sor.

A rendezvényt Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Központjának elnöke nyitotta meg. A nagy számban megjelent résztvevők láttán örömét fejezte ki, hogy mennyien tartották fontosnak, hogy eljöjjenek a családi csendesnapra. Majd rátért arra: az idei év legfőbb egyházkerületi témája a lelki megújulás (így a mostani rendezvénynek is ez lett a fő témája). A lelki megújulás pedig azt jelenti, hogy életünket alávetjük Isten akaratának, céljainak. Ezt követően Hunyadi Attila, a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye esperese kifejtette: felújítjuk, megújítjuk, szépítjük lakókörnyezetünket. De mi a legfontosabb? Mi van az életünkkel? Mi van a lelkünkkel? Isten meg akar újítani. Az Ószövetségben Ézsaiás prófétán keresztül üzente Izrael népének: új szívet ad nekik, a saját lelkét adja nekik. De bármilyen megújulás lehetetlen Jézus nélkül, s Pál apostol korinthusbeliekhez írt 2. levele 5. részének 17. versét idézve tett hitet amellett, hogy bárki csak úgy teremtetik újjá, ha a Jézusban van…

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke Pál apostol efézusbeliekhez intézett levele alapján tartott áhítatot, idézve az igét, miszerint le kell vetni az ó-embert, és fel kell öltözni az Isten akarata szerint élő új embert. Mint kifejtette: meg kell szabadulnunk a bűn fogságából, s akkor áldást, életet és életcélt kapunk Istentől. Majd visszaemlékezett a harminc éve történt lelki megújulásra, amikor a kommunizmus bukása idején az akkori idős lelkészek kezdhették szélesebb körben hirdetni Isten igéjét (a kommunista diktatúra alatt ugyanis az egyházakat „bezárták” a templomfalak közé, s például az ifjúsággal sem foglalkozhattak – L. M.), s megélhettük a lelki újjászületés csodáját, mert a Szentlélek és Jézus munkálkodott az életünkben, s az ige sokakat tett Krisztus követőivé. De ma is szól hozzánk Jézus: „Kövess engem.” A lelki megújulás előfeltétele pedig bűneink megbánása és Isten megbocsátása. És ma is szükségünk van a megújulásra, a gyülekezetek megújulására is, mert – mint a püspök úr elmondta – az egyházközségek meglátogatásakor találkozik megfásult gyülekezeti tagokkal és vezetőkkel is. Van kivándorlás, vannak, akik a hitüket is elvesztik. De Isten emlékeztet minket arra, mi volt az örömforrásunk harminc évvel ezelőtt: az örök élet elnyerése, a lelki emberré válás csodája. És Isten igéje ma is megerősíti a megfáradtakat…

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella bizonyságtételt tett hitéről. Mint mondta: csoda, hogy van népünknek megtartó pásztora a nagy nyomorúság idején, s kifejezte örömét, hogy fiatalok is eljöttek a rendezvényre az idősek mellett. Kifejtette: Isten ma is közel van hozzánk, és tragikus, ha csak akkor fordulunk Hozzá, amikor bajban vagyunk. Majd szólt az Amerikába kivándorolt magyarok körében végzett missziói munkájáról, amit a honvággyal, depresszióval küszködő emigránsok lelki egészségének a helyreállításáért végzett. A továbbiakban pedig áttért a családi problémák gyökerére, kifejtve: azért esnek szét családok, mert tagjaik közt nincs összetartás, egység. És fontos, hogy Krisztus álljon a legfőbb helyen a családban, s a szülők tanítsák meg gyermekeiket a Jézusban való életre. Megemlítette, hogy ma sok nő azt kérdezi magától: Miért menjek férjhez, miért vállaljak gyereket? Pedig a család Isten tervei közé tartozik, melyben azért alkotunk egy közösséget, hogy Isten lelkének erejével segítsünk egymáson.

A bizonyságtétel után id. Pocsai Sándor lelkész tartott elő­adást Lelki megújulás címmel Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levele alapján. Leszögezte, azért fontos a lelki megújulás, mert célt tévesztett emberek vagyunk. Istenhez kell fordulni, mert ha nem fordulunk vissza Hozzá, akkor az örök kárhozat vár ránk. Pál apostol is keresztyéngyűlölő Saulból változott át Krisztust követő Pál apostollá. Majd arról szólt, hogy meg kell találnunk az életcélunkat, amit Isten adott az irgalmasságával. És mi az isteni irgalom? Isten Krisztus keresztjével mutatta meg, mi az Ő irgalmassága, kegyelme és igazsága. Mert mivel az ember nem tudott megszabadulni a bűn fogságából, Isten nekünk adta a Fiát, akiben testet öltött Isten irgalma és szeretete. Jézus elszenvedte helyettünk bűneink büntetését, Isten jogos ítéletét, amit kiszabott a bűnre. És Krisztus átvállalta a bűneinket, melynek bizonysága a kereszt. Jézus vére megszabadított a bűneinktől, nekünk pedig meg kell térni, át kell adni magunkat Istennek… Témát váltva, az előadó szólt hitünk hőseiről, így Károli Gáspárról, aki lefordította a Bibliát, s ezért olvashatjuk benne Isten igéit. Szólt a hitükért a gályarabságot is vállaló protestáns lelkészekről, Szent Bertalan éjszakájának hugenotta mártírjairól. Majd áttért a kilencvenes évek lelki ébredésére, Zimányi József lelkipásztor munkálkodására, a mezőkaszonyi, csongori református ifjúsági táborokra, a beregszászi csendesnapokra, melyekre távolabbi településekről is elutaztak a hívek, valamint a házi bibliaórák megtartásának a kezdeteiről. És leszögezte: ma is a szülőknek a gyermekeik kezébe kell adniuk a Bibliát, hogy megismerjék az Istent. S nekünk is meg kell újulnunk – Pál apostol szavaival élve – elménk megváltoztatása által, és el kell vezetnünk gyermekeinket Istenhez, Krisztushoz. Hívő embereket kell nevelni. És Istenbe vetett hit által, lelki közösségben kell élni Istennel, Jézussal…

Ezt követően Victor Jánosné Mester Ildikó is bizonyságot tett hitéről. Majd sor került Pintér Béla magyarországi énekes koncertjére, Bódis Miklós erdélyi lelkipásztor pedig evangelizációt tartott. Végül Zán Fábián Sándor püspök úr zárszavával és áldásával zárult le az egyházmegyei családi csendesnap.

Lajos Mihály