Uszik „vatta”, mert nem politizál?

Az elmúlt napokban sokat vitatott híre volt az ukrán médiának, hogy Olekszandr Uszik, az ország egyik legismertebb bokszolója a Moszkvában rendezett ökölvívó-mérkőzésen legyőzte orosz ellenfelét, Murat Gasszijevet. A tudathasadásos ukrán társadalom ezt az alapvetően jó hírt sem tudta feldolgozni minden probléma nélkül.

A 12 menetesre tervezett összecsapást végigküzdötték a felek, bár a beszámolókból ítélve Uszik fölénye egy pillanatig sem volt kétséges. A gongszó után mindhárom bíró az ukrán sportolót látta jobbnak. Látszólag az egész sima diadal, sikertörténet – lehet örülni. Az ukrán sajtó még arra is felhívta a figyelmet, hogy győzelmével Uszik lett az első ukrán sportoló, akinek valamennyi világbajnoki övet sikerült egyesítenie súlycsoportjában.

A mérkőzést követően a sportoló videoüzenetben mondott köszönetet az ukrán szurkolóknak a támogatásért. Hazatérve hősként fogadták. De Ukrajna talán nem is lenne Ukrajna, ha a politikusok nem próbáltak volna meg hasznot húzni a legújabb közkedvenc népszerűségéből. Petro Porosenko elnök a Facebook közösségi oldalon ömlengett az orosz sportoló felett aratott, szerinte szimbolikus győzelemről. Volodimir Hrojszman miniszterelnök bejelentette, javasolni fogja Petro Porosenkónak, adományozza Usziknak az Ukrajna Hőse címet.

Az általános eufória azonban nem tartott sokáig. Akadtak ugyanis – ahogyan mindig akadnak –, akik bírálták Uszikot, amiért az ellenség fővárosában mérkőzött meg ellenfelével. Vjacseszlav Kirilenko kormányfőhelyettes például úgy vélte, hogy az Oroszországban szereplő ukrán sportolók miatt Ukrajnának nehéz meggyőznie a világot, hogy Moszkva agresszor. Ám utólag azt kell, hogy mondjuk, Kirilenko legalább visszafogottan fogalmazott. Nem úgy, mint az ukrán nemzeti radikálisok egyik ismert anyatigrise, Larisza Nicoj írónő, aki az UNIAN szerzőjének értékelése szerint az utóbbi időben alig marad el megnyilvánulásai hatását tekintve a nacionalisták kedvenc megmondóemberétől, Irina Fariontól. Nicoj kertelés nélkül kijelentette, hogy szerinte Uszik gyenge és gyáva – vatta. Hogy ez az új keletű orosz-ukrán kifejezés pontosan mit is takar, azt nehéz volna egy rövidke jegyzet keretében kifejteni, de az olvasó bizonyára sejti, hogy a megszólaló nem dicséretnek szánta.

De nem is az a lényeg, hogy mit mondott az ukrán média egy része által szívesen idézett híresség, hanem az, hogy akadt, aki már megint lerángatott valami elismerésre méltót és örömtelit az ukrán közélet mocskába. Akadt, aki számon kérte egy sportolótól, hogy nem elég politikus, hogy el mert utazni az ellenség fővárosába, és ha már ott volt, akkor nem kiáltotta oda a ringből az orosz nézők ezreinek, hogy Szlava Ukrajini! (Dicsőség Ukrajnának!), illetve nem követelte az Oroszországban fogva tartott ukránok szabadon bocsátását.

Annak, aki nem küzd fegyverrel a fronton, vagy nem áldozott az ukrán függetlenség oltárán valami igazán fontosat, talán nincs is joga beleszólni abba, hogy egy közösség miként ítéli meg háború idején a saját tagjait. Azért mégiscsak van itt néhány furcsa körülmény. Például milyen háború az, amelyben a megtámadott fél nem üzen hadat a támadójának? Hogyan lehet, hogy a megtámadott ország hangadói maguk döntik el, hogy mire terjed ki a háború, és mire nem? Például bűn bizonyos orosz szerzők könyveit olvasni és orosz tévécsatornákat nézni, de nem bűn kereskedni az ellenséggel? Bűn a megszállt Krímre utazni az ukrán hatóságok engedélye nélkül, de nem bűn, ha az ország vezető politikusainak gyárai, ingatlanai vannak a megszálló országban? Nem azzal kellene kezdeni a dolgok tisztázást, hogy megválaszoljuk az alapvető kérdéseket?

Biztos, hogy nem egyszerű minden esetben megtalálni a helyes válaszokat, amikor már ötödik éve tart ez a hibrid háborúnak nevezett furcsa helyzet az országban. Mégis szorongással tölti el az embert, amikor azt látja, hogy mindig akadnak, akik készek bárkit a földbe tiporni a saját vélt igazuk érdekében, miközben oly kevesen vannak, akik érzékelik még, hogy mi a valóság, hogy mi a helyes, és készek szót emelni ennek érdekében – még olyankor is, amikor ez nem kifizetődő a számukra.

(szcs)