Vesztett állásból nyert meccset a Minaj FC

Labdarúgás

2018. augusztus 8., 10:00 , 916. szám

Nem indult jól, de igazi happy enddel végződött a Minaj FC számára az ukrán labdarúgó-bajnokság második ligájának B csoportjában történő hazai bemutatkozás: Ihor Harkovscsenko együttese vesztett helyzetből fordította a maga javára a Csajka Borscsahivka elleni találkozót.

A két forduló után veretlenül álló ellenfél a 27. percben némileg váratlanul szerzett vezetést a Minaj Arénában mintegy ezer főnyi nézőközönség előtt sorra került találkozón, amikor is egy előreívelt labdára Temenko rajtolt rá, és Minajlenko határozatlanságát kihasználva közelről vette be Babenko kapuját. Alig öt perccel később 10 emberre fogyatkoztak a vendégek, Hrabcsák túlzottan vehemens reklamálásért jutott a kiállítás sorsára.

Az első játékrész hátralévő részében egyáltalán nem érződött az emberhiány a két csapat között, a hazaiak próbálkoztak ugyan többet, de igazi gólhelyzetet nem tudtak kialakítani a vendégkapu előtt.

Fordulás után nagyobb sebességfokozatra kapcsoltak a minajiak. A vendégvédelem a 77. percig bírta a nyomást: ekkor Anatolij Nurijev ívelt szabadrúgásból a vendégek kapujába. A 86. percben egy vitatott kezezést követően büntetőhöz jutottak a hazaiak, ám Hegedűs Róbert gyengén elvégzett büntetőjét a vendégek kapusa hárítani tudta.

És amikor már úgy tűnt, hogy a közel egyórányi emberelőny csak a döntetlenhez lesz elegendő, akkor megszületett a minajiak győztes találata: a rendes játékidő utolsó percében egy bal oldali beívelés után Hegedűs közeli fejese a vendégek hálójában kötött ki.

Az ukrán harmadosztály B csoportjában a Minaj FC 6 ponttal a tabella 3. helyét foglalja el.

A 4. fordulóban a minajiak az 1 ponttal sereghajtó Niva Ternopil otthonába látogatnak majd.

(felvégi)