Ukrán gyerekek magyarországi támogatással vitték a Jóság Könyvét a Vatikánba

2018. augusztus 9., 12:51 , 916. szám

Idén nyáron a magyarországi Ukrán Országos Önkormányzat meghívására öt csoportban közel 170, a kelet-ukrajnai konfliktus­övezetből áttelepült ukrán gyermek, illetve az ATO-ban harcolt katonák gyermekei tölthettek a Velencei-tó mellett egy-egy hetet. Az üdültetés költségeit Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma biztosította. Az utolsó csapat – kísérőkkel együtt mintegy 60 fő – indulására augusztus 5-én, vasárnap került sor.

Velük együtt lépte át az ukrán–magyar határt az a 80 ukrán gyermek is, akik a Jóság Könyve nemzetközi szociális projekt keretében utaztak a Vatikánba, ahol Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter kíséretében augusztus 8-án fogadta őket audiencián Ferenc pápa. A projektet, amely Vaszil Visivanyuk, Magyarország ivano-frankivszki tiszteletbeli konzuljának vezetésével valósult meg, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Magyarország Kijevi Nagykövetsége és Ungvári Főkonzulátusa, Észtország és Ukrajna Külügyminisztériuma támogatta, valamint korábban a néhai Ljubomir Huzar, az Ukrán Görögkatolikus Egyház nyugalmazott érseke is megáldotta. 

A két csoport elutazása alkalmából Ukrajna Külügyminisztériumának képviselői Magyarország Ungvári Főkonzulátusával közösen sajtótájékoztatót tartottak a Tisza nemzetközi határátkelő közelében. Jelen volt Ihor Dir ukrán külügyi szakember, Mihajlo Dzihar, az ukrán külügyminisztérium kárpátaljai képviselője, Volodimir Csubirko és mások.

Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja kifejtette:

– Úgy véljük, nincs annál jobb befektetés, mint amikor a gyermekek jólétébe fektetünk be. A Jóság Könyve projekt gyönyörűen kifejezi a gyerekek béke iránti vágyát, ők valóban békében és biztonságban szeretnének élni. S ha a keleten folyó háborút is figyelembe vesszük, az ötlet  kivitelezésének támogatása szinte egyértelmű volt. Magyarország Nemzeti Kormányában jó célokra mindig lehet pénzt találni, és nagy öröm számunkra, hogy az ötlet megvalósításának egyik szervezője épp Magyarország ivano-frankivszki tiszteletbeli konzulja, Vaszil Visivanyuk volt, aki az általa irányított jótékonysági szervezeten keresztül támogatja az akciót.

Anatolij Letyuk, a Tallinni Ukrán Kulturális Központ vezetője felidézte, hogy kezdetben, amikor volontőri támogatást vittek Ukrajna keleti régiójába, próbálták megérteni az ottani helyzetet. De mivel ez a mai napig nem sikerült, valamilyen módon támogatni kívánták az ott élőket, különösen a gyerekeket. Észtországban könyvkiadással is foglalkoznak, így született meg az ötlet. A Jóság Könyve egy teljesen egyedi projekt, melynek célja egy különleges könyv megalkotása az emberségről, az őszinteségről, a jóságról.

– Több mint 300 ezer gyerek küldött be jótettekről szóló történetet. Ez az alig több mint egymillió lakosú Észtországban szinte elképzelhetetlen – mondta az észtországi Ukrán Kulturális Központ vezetője. – Maga a könyv különleges technológiával készült: az oldalakat azokból a régiókból hozott füvekből, gyapotból és egyéb rostos anyagból készítettük, ahonnan a történeteket küldték. A középkori módszerrel készített papiros ezer évig is megőrződik. Minden oldal külön klisé szerint és kalligrafikus írásmóddal készült. A könyv fa-bőr fedelét 150 éves hasított fából ősi módon pergamen segítségével készítették – mesélte lelkesen Anatolij Letyuk.

A beérkezett történetek közül Marija Matyiosz ukrán írónő irányításával írókból és ismert közéleti személyekből álló szerkesztői bizottság választotta ki a legmeghatóbb 50-et. A projekt második szakaszában a gyerekek illusztrációkat rajzoltak. Itt mintegy 40 000 pályamű érkezett, ezekből szintén az 50 legszebb került be a könyvbe.

A Jóság Könyvéből összesen 100 exkluzív és 10 000 nyomtatott példányt terveznek készíteni. Ezeket Ukrajna valamennyi megyeszékhelyén bemutatják, a nyomtatott kiadványokból pedig a könyvtárak és az iskolák kapnak egy-egy példányt. Úgyszintén eljuttatják a különleges könyvet a világ 50 országába, közte az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusába, Nagy-Britannia Királyi Könyvtárába, az egyiptomi alexandriai bibliotékába.

A csapat nagyszerű hangulatban lépte át az ukrán–magyar határt, majd a két autóbusznyi gyerek keresztülutazott Magyarországon, és Szlovéniában szálltak meg. Onnan Olaszországba vették útjukat, ahol további tartalmas programok  vártak rájuk. A harmadik buszban utazók a Velencei-tó partján töltöttek egy felejthetetlen hetet.

Rehó Viktória