Kötelező a diploma utáni „ledolgozás” a terhes nők számára?

2018. augusztus 10., 09:29 , 916. szám

„Államilag finanszírozott helyre vettek fel az egyetemen (за держзамовленням), ám teherbe estem. Megtehetik, hogy jövőre, a diploma megszerzése után mégis vidéki munkahelyre vezényelnek három évre? Ha nem engedelmeskedem, vissza kell fizetnem a tandíjat?”

– A 2016-ban elfogadott és 2017-től életbe lépett új felsőoktatási törvény megszüntette az állami költségen tanult friss diplomások kötelező munkahelyre vezénylését – a katonai felsőoktatási intézmények végzőseinek kivételével. Sőt, a jogszabály értelmében az államnak és a felsőoktatási intézményeknek mostantól semmiféle kötelezettségük nincs a végzősök elhelyezkedésével, foglalkoztatásával kapcsolatban.

Az oktatásról című törvénynek az előző, tehát a 2017 szeptembere előtt érvényes változatának 52., 2014. szeptember 6-án módosított cikkelyéből is törölték már a kötelező „ledolgozásra” vonatkozó részt.

Az egész vezényléses rendszerből csupán annyi maradt, hogy 2017-től kedvezményre számíthatnak a felvételnél azok az államilag finanszírozott felsőoktatási képzési helyekre pályázó leendő pedagógusok és orvosok, akik vállalják, hogy a diploma megszerzése után legalább három évre vidéken helyezkednek el.

A polgári törvénykönyv 5. cikkelyének 3. pontja rögzíti, hogy az új törvényi rendelkezések csak azon jogok és kötelezettségek esetében érvényesülnek, amelyek az adott jogszabály elfogadását követően keletkeztek. Ugyanez az elv vonatkozik a munkaviszonyra is.

Magyarán, a diploma megszerzése utáni kötelező hároméves munkavállalásról 2014. szeptember 6. előtt megkötött szerződések a vonatkozó jogszabályok módosulása után is érvényben maradtak, vagyis ezekben az esetekben a vállalt három évet le kell dolgozni. Ellenkező esetben az állam kezdeményezheti a tandíj behajtását a szerződést megszegő személytől.

Ami a várandós nők kötelezettségeit illeti, még a régi jogszabályok is úgy rendelkeztek, hogy a terhesség méltánylandó jogalapot jelent a kötelező vezénylésről kötött szerződések felbontására az államilag finanszírozott helyen tanulóknál. Emellett a felsőoktatási intézményt befejező nők esetében a terhességi és szülési szabadság, valamint a születendő gyermek hároméves koráig tartó gyermeknevelési szabadság beleszámított a vezénylés alapján történő munkavégzés idejébe. Ily módon, gyakorlatilag tényleges munkavégzés nélkül is letudható az állammal szembeni munkavégzési kötelezettség, anélkül, hogy a várandós nő felmondaná a szerződését.

hk