Milyen esélyekkel indulhatna Porosenko?

Közeledik az elnökválasztás

A közelmúltban már foglalkoztunk e lap hasábjain a legnépszerűbb ellenzéki elnökjelölt, Julija Timosenko választási esélyeivel, úgy illik tehát, hogy a hivatalban lévő államfő, Petro Porosenko kilátásait is megvizsgáljuk.

A „regnáló” elnök esetében azzal kell kezdenünk a vizsgálódást, hogy feltesszük a kérdést: indul-e egyáltalán Porosenko a jövő évi elnökválasztáson? A kérdés és a kétely, amelyet kifejez, nem alaptalanok, hiszen a politikus egyelőre nem nyilatkozott szándékairól, miközben a közvéleménykutatások szerint pillanatnyilag nem tartozik a legnépszerűbb potenciális elnökjelöltek közé. Sokan éppen ezért utalgatnak mostanság arra, hogy az elnök, méltósága megőrzése érdekében, esetleg fel sem vállalja az újbóli megmérettetést, amely csúfos kudarccal végződhet számára. Mások szerint viszont az elnökválasztásról való lemondás a hirtelen politikai halálhoz lenne hasonlatos Porosenko esetében, hiszen amint bejelentené elhatározását, azonnal elveszítené szinte minden befolyását az ukrán politikára.

Az egyetlen kiutat az jelenthetné elnökünk számára ebből a csapdahelyzetből, ha a parlament módosítaná az Alkotmányt, s az ország áttérésével az úgynevezett parlamenti köztársasági modellre – ahol szinte minden hatalom a kormányé – az államfői tisztség elveszítené mai jelentőségét. Így gyakorlatilag a nullára csökkenne az előttünk álló elnökválasztás tétje, s annak sem volna már különösebb jelentősége, hogy ki indul a tisztségért, és ki nem. Ám igen csekély annak valószínűsége, hogy az ukrán parlament néhány hónappal a választások előtt képes lesz véghezvinni egy hasonló jelentőségű átalakítást. Az elemzők éppen ezért egyetértenek abban, hogy visszatérve a nyári vakációról az elnök mégiscsak bejelenti indulási szándékát.

Ezek után adódik a kérdés, hogy van-e esélye a másodszori győzelemre az államfőnek? Igaz, sokak szerint ma a kérdést pontosabb lenne így feltenni: indulása esetén bejutna-e az államfő a választások második fordulójába? A felmérések többsége ugyanis az esélytelenek népes táborába sorolja a jelenlegi elnököt támogatottság tekintetében, bár az is tény, hogy a rangsort vezető Julija Timosenko kivételével a jelöltek között igen csekély, jellemzően 3-4%-on belüli a különbség, ami elvben ledolgozható hátrányt jelent. Emellett a felmérések nem képesek mérni azt a nem lebecsülendő helyzeti előnyt, amit hivatala jelent a posztjáért újra induló mindenkori ukrán elnök számára. Ami a második fordulót illeti, a szociológusok szerint Porosenko ott szinte bármelyik vetélytársával szemben alulmaradna. Az ukrán politikában azonban megszokott, hogy a szereplők két forduló között váratlan megállapodásokat kössenek egymással, így az sem kizárt, hogy a Roshen édesipari vállalat tulajdonosa győztesen kerülne ki az alkudozásból.

Ugyancsak népszerű beszédtéma mostanság az ukrán sajtóban, hogy milyen választási stratégia hozhatná meg a győzelmet Porosenko számára. Az elmúlt hónapok írásaiból leszűrhető, hogy az elnök, aki már tavaly megtette az első lépéseket újraválasztása érdekében, a nacionalista, háborús propagandára, az orosz fenyegetésre szándékozik helyezni a hangsúlyt, annak sulykolására, hogy ebben a helyzetben az igazi hazafiaknak az országot védő elnök oldalára kell állniuk. (Ki emlékszik ma már arra, hogy a csokigyáros öt évvel ezelőtt a béke megteremtésének ígéretével nyerte meg a választásokat?!) Ezt a fő motívumot egészítheti ki az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való majdani csatlakozás ködbe vesző ígérete, a szociális juttatások emelése a választások előestéjén, az önálló ukrán ortodox egyház megteremtése.

Ma senki nem mer jóslatokba bocsátkozni arról, hogy nyerő lehet-e egy ilyen választási koktél. Néhány alapvető kockázatra azonban felhívhatjuk a figyelmet. Könnyen előfordulhat például, hogy az elnök szorult helyzetében nemcsak Ukrajnától keletre kezdi el keresgélni a nemzet ellenségeit. Az elmúlt napok fejleményeiből kiindulva nem zárható ki, hogy a magyarok is felkerülnek az ellenségek listájára, de az elnök belpolitikai ellenfelei ugyancsak erre a sorsra juthatnak. Ekkor természetesen már nem beszélhetnénk demokratikus választásokról, az ország elnök helyett afféle nemzetvezetőt választana magának.

Az elmúlt hónapokban láthattuk, hogy sem az Európai Unió, sem a NATO nem volt hajlandó extra ígéretekre Ukrajna jövőbeni tagsága vonatkozásában, csak hogy mentse a jelenlegi államfő bőrét. Legutóbb az is kiderült, hogy az önálló, az ortodox egyházak közössége által elismert ukrán ortodox egyház aligha jön létre a jelenlegi államfő hivatali ideje alatt. Így maradna a mézesmadzagok közül a szociális juttatások emelése, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy ennek sem adottak a feltételei. Sőt… Az utóbbi hetekben gyengélkedni kezdett a hrivnya a valutapiacon, aminek rövid távon nem jelentősek a következményei, hosszabb távon azonban az infláció kiválthatja a csekélyjövedelműek nemtetszését. A folyamat megállításához szükség lenne a Nemzetközi Valutaalap (IMF) következő 1-2 milliárd dolláros hitelére, annak azonban az az egyik feltétele, hogy Ukrajna emelje világpiaci szintre a földgáz lakossági fogyasztói árát, ami viszont akkora elégedetlenséget szülne országszerte, amit Porosenkónak már semmivel nem sikerülne ellensúlyoznia…

Kiút persze a látszólag reménytelen helyzetekből is adódhat. Például dönthetnek úgy a nagyhatalmak, hogy fontos Ukrajna stabilitásának megőrzése, és az IMF – vagy valaki más –, félretéve a korábbi feltételeket, köztük a korrupció elleni küzdelmet, a jogállam megteremtésének igényét, mégiscsak folytatja Ukrajna finanszírozását. De ez már egy másik történet, amely nem az ukrán politikáról és nem is a demokráciáról szól, hanem a történelem alakulásáról.

(zzz)