Ahogy egyesek képzelik az ukrán–magyar viszony alakítását

Közismert, hogy a politikusok időnként egészen más nyelvet beszélnek, mint az egyszerű halandók. Előfordul, hogy nem csak diplomáciai csatornákat használnak üzeneteik célba juttatására, amint az is megtörténhet, hogy amikor nekünk úgy tűnik, egy újságíró baráti tanácsokat osztogat más országok kormányainak, valójában fenyeget és zsarol. Az ukrán kormányhoz közel álló Jevropejszka Pravda minapi írása iskolapéldája annak, miként képzelik egyesek Ukrajnában az ország kül- és nemzetiségi politikáját.

A portál „hasábjain” ezúttal Dmitro Tuzsanszkij politikai szakértő értékelte az elmúlt napokban tovább fokozódott ukrán–magyar szembenállást Két lehetőség Orbán számára: miért jobb Magyarországnak engedni az újabb konfliktusában Ukrajnával? című írásában. Emlékszünk rá, Ukrajnában nagy felháborodást váltott ki, hogy Grezsa Istvánt Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztossá nevezték ki. A kinevezésre Ukrajna meglehetősen színpadias felháborodással reagált, ami időben „véletlenül” szinte egybeesett azzal az újabb vélt ukrán sérelemmel, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Bálványosi Szabadegyetemen és Diáktáborban július 28-án kétségének adott hangot Ukrajna európai uniós és NATO-tagsággal kapcsolatos törekvéseinek realitását illetően. Mintegy zárójelben jegyeznénk meg, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes rendelete Grezsa István kinevezéséről napokkal Orbán beszéde előtt jelent meg, ezért furcsa némileg, hogy az ukrán külügyminisztérium egyszerre reagált a két eseményre. Az egyedüli logikus magyarázat erre az „egybeesésre” az lehet, hogy Kijev erőteljes, félreérthetetlen üzenetet akart küldeni Budapestnek.

Magyarország kijevi ügyvivőjét ugyanis éppen Orbán beszéde után, augusztus 31-én kérették be az ukrán külügyminisztériumba, hogy közöljék vele: elfogadhatatlanoknak tartják Orbán Ukrajnára vonatkozó kijelentéseit. Csak ezt követően adták át a magyar ügyvivőnek a jegyzéket, amelyben hivatalos magyarázatot követeltek Magyarországnak azzal a döntésével kapcsolatban, hogy létrehozza a kifogásolt tisztséget, és tiltakoztak amiatt, „hogy a biztos hatáskörébe vonták Ukrajna szuverén területének egy részét”, azaz Kárpátalját.

Figyelemre méltó az is, hogy Vaszil Bodnar külügyminiszter-helyettes már augusztus 3-án kifogásolta, miszerint Magyarország csak az Orbán Viktor beszédére vonatkozó ukrán tiltakozásra reagált (méghozzá nem túl kíméletesen), és kijelentette: ha Budapest nem szolgál kielégítő magyarázattal az új kárpátaljai miniszteri biztosi tisztség létrehozására, Ukrajna kész a kemény reakcióra. Kilátásba helyezte, hogy megtilthatják Grezsa Istvánnak a beutazást Ukrajnába.

Nyilván megérti az olvasó, ha ezek után nem tűnik egészen véletlennek, hogy néhány nappal később, augusztus 10-én Tuzsanszkij már arról cikkezik, Magyarország még mindig nem reagált az ukrán követelésre, hogy változtassák meg Grezsa tisztségének megnevezését. De lássuk a részleteket!

Tuzsanszkij megállapítja, hogy Budapesten szemmel láthatóan nincsenek teljesen tisztában azzal, hogy miért háborodott fel Kijev, holott maga is elismeri, már az előző három évben is létezett Magyarországon a Grezsáéhoz hasonló tisztség, amely tulajdonképpen csak a megnevezésében különbözött a mostanitól. Ugyancsak sokatmondó, hogy közvetlenül ezután a cikk már azt kezdi taglalni, miként igyekezett kihasználni az orosz és oroszpárti média az elmúlt napokban a két ország közötti újabb konfliktust. Például arról jelentek meg írások a világhálón, írja, hogy állítólag Grezsa jövőbeni feladatai közé tartozik előkészíteni a referendumot Kárpátalja elszakadásáról. Jelzésértékű a szerző politikai elkötelezettségét illetően, hogy mindjárt hangsúlyozza: Kijev felháborodása ellenére a referendummal kapcsolatos híresztelések nem ukrán „gyökerűek”, s nem hivatalos ukrán forrásból sem hallott efféle elképzelésekről. Tuzsanszkij ugyanakkor nyilvánvalóan ravaszkodik, hiszen tudnia kell, hogy a kijevi kirohanás az ukrán nacionalista és radikális szervezetek rágalmainak micsoda áradatát szabadította rá a magyarokra. Más szóval, teljesen közömbös, milyen pletykákat terjeszt Moszkva Grezsáról, ha eközben Ukrajnában elhangozhat olyasmi – persze nem kormányzati tisztviselők szájából –, miszerint „Magyarországon a Megszállt Területek Minisztériumát készítik elő” és a külügyminisztérium nem tartja fontosnak, hogy cáfolja ezeket a kijelentéseket.

A továbbiakban a szerző megállapítja, hogy bár késik a magyar válasz az ukrán jegyzékre, „pragmatikusan gondolkozva” legkevésbé Budapest érdekelt a Grezsa kinevezése körüli botrányban, hiszen – és itt következik a kulcsmondat: – „A konfliktus rendezésének halogatása kizárólag a magyarokat sújtja. A határ mindkét oldalán.”

„Minél tovább késlekedik Budapest a magyarázattal, annál hangosabbak lesznek a találgatások és hipotézisek, amelyek ártani fognak Orbánnak a nemzetközi színtéren; köztük az olyan abszurdak is, mint a bekebelezéssel vagy Anschlussszal kapcsolatos feltételezések. […] Ám a legjobban a kárpátaljai magyarok szenvedhetik meg ezt a konfliktust.

Először is, Budapestnek ez a politikája máris őrületes tekintélyvesztést okoz Magyarországnak és a kárpátaljai magyar nemzeti kisebbségnek egyaránt. Nehéz lesz ezeket kompenzálni. Érzelmi és médiaszinten máris kialakult a „magyar szeparatizmus” kliséje, ezek a cselekedetek csak megerősítik, az orosz propaganda pedig termékeny talajra hull. […]

Másodszor, a megnevezés módosításának elvetése semmit nem segít és semmit nem ad Budapestnek. Nem létezik olyasmi, ami ellensúlyozná a lehetséges reputációs veszteségeket. […]

Harmadszor, ha Budapest elutasító választ ad, Grezsa nagyon hamar megkaphatja a beutazási tilalmat és fizikailag képtelen lesz ellátni feladatait Ukrajnában.

Eddig Kijev csak a Jobbik radikálisainak tiltotta meg a beutazást, akik nem rejtették véka alá Kárpátalja iránti igényeiket. Ma pedig velük egy szinten találhatja magát egy hivatalos kormánytisztviselő. Ez azt jelentené, hogy a konfliktus alapvetően új szintre emelkedik.

És még ha átmenetileg beutazhatna is Ukrajnába Grezsa István anélkül, hogy megváltozna tisztségének megnevezése, elfelejtheti az együttműködést az ukrajnai tisztviselőkkel. Elképzelni is nehéz, hogy a mostani botrány után egy ilyen elnevezésű tisztséget betöltő magyar biztos megnyithatna vagy bemutathatna egy felújított óvodát, esetleg iskolát Kárpátalján.

Negyedszer, minél tovább halogatja Budapest Grezsa István tisztségének megváltoztatását, annál több kérdés merül fel korábbi kárpátaljai tevékenységével kapcsolatban.

Ezek pedig egyebek között az Egán Ede-terv, amely körül már volt botrány, valamint a magyarnyelv-tanfolyamok és a humanitárius projektek. Amennyiben fennmarad az ellentét, idővel ezeket már nem Kárpátaljának szánt segítségnek vagy határon átnyúló együttműködésnek fogják tekinteni, hanem gyanús, potenciálisan egészségtelen cselekedeteknek. Vagyis ez kétségbe vonja Magyarország ukrajnai kezdeményezéseinek minden pozitívumát.

Ötödször, a Kárpátalja megyei fejlesztési biztos tisztségének létrehozására, és a körülötte kialakult botrányra már az EU-ban és a NATO-ban, valamint a szomszédos Romániában, Szlovákiában, Szerbiában is felfigyeltek, ahol Magyarország az Ukrajnaival azonos magyar kisebbségvédelmi politikát folytat, többek között különböző speciális tisztségek létrehozása révén. […]”

A szerző írása zárásaként még hosszasan értekezik arról, hogy mennyire fontos Budapestnek és személyesen Orbán Viktornak is a mostani konfliktus rendezése, „mert ha Budapesten ezt nem értik, akkor nagy válság küszöbén állunk, melyhez képest az »oktatási konfliktus« nem fog jelentős problémának tűnni.”

Hát így képzelik egyesek Ukrajnában a kétoldalú szomszédsági kapcsolatokat: képmutatás, félretájékoztatás, leplezetlen, cinikus zsarolás, burkolt fenyegetés. Még szerencse, hogy a diplomáciában mindig van lehetőség a kapcsolatok újjáépítésére, hiszen az egyszerű polgárnak joggal fordul fel a gyomra a fentihez hasonló szövegeket olvasva, amelyek „természetesen” nem esnek egybe az ukrán kormány álláspontjával.

(ntk)