Kárpátaljaiak a Háló-táborban

Olvasói levél

2018. augusztus 15., 11:13 , 917. szám

„Harmóniában a teremtéssel” – ilyen mottóval vette kezdetét a XVII. Kárpát-medencei Háló-tábor, amely július 29. és augusztus 5. között került megrendezésre Vépen. Kárpátaljáról 52-en vettek részt: Munkácsról, Beregszászból és környékéről, valamint a Nagyszőlősi járás településeiről.

A közel három évtizede működő Háló Egyesület évente több programot szervez a Kárpát-medence minden régiójában, és ezek csúcspontjaként éves táborát, ahol az anyaország és az elszakított területek magyarsága képviselteti magát.

Az egyesület célja a kisközösségek létrehozása, összekapcsolása, a személyes találkozások lehetőségének megteremtése és fenntartása. A Háló találkozói a valódi személyes kapcsolatokról és találkozásokról szólnak.

A tábor minden egyes napján egy-egy témát kellett a régióknak megjeleníteni élőképpel vagy hangos képsorozattal: Énkép, Képmás, Életkép, Csoportkép, Máskép(p) és Világkép. Ferenc Pápa „Laudato Si” enciklikájából merítve próbáltuk boncolgatni azt, hogyan élhetünk harmóniában az Isten által nekünk teremtett világgal, egymással, kihangsúlyozva védelmének fontosságát. Ezen témák szolgáltak a kiscsoportos beszélgetések fő kérdéseiként, amelyeket neves kutatók, professzorok és egyházi személyek előadásai előztek meg.

Hétfő reggel a Vajdasági Háló-társak ébresztették a közel 300 táborlakót. A reggeli és tábornyitás után dr. Andrásfalvy Bertalan prof. tartott előadást a sokféle emberi kapcsolatokról és a szeretet életszükségleteiről.

Dr. Székely János szombathelyi megyés püspök előadásában kihangsúlyozta, mennyire fontos az emberi élet, a házasság, valamint a család megóvása és ápolása, mivel szeretet és egészséges kapcsolatok nélkül lehetetlen jó társadalmat építeni. 

Szerdán Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató tanár a Kapcsolódásra vagyunk teremtve témát elemezte, a családon belüli kapcsolatokat vázolta, mennyire tudjuk átadni magunkat a társunknak, és gyerekeinkre áldozni a szabadidőnket, mivel manapság az emberek le tudják élni az életüket a legtöbb családban úgy, mintha semmi közük nem lenne egymáshoz.

Dr. Zlinszki János kutató, ökológus bemutatta nekünk eddigi káros befolyásunkat Földünkre, azt, hogy hová sodorhatja az emberiséget a folytonos birtoklási és a természet feletti uralkodás vágya.

Különböző színes programok gazdagították a délutánokat, ahol mindenki megtalálhatta a szívéhez közel álló elfoglaltságot: kézműves-foglalkozások, fafaragás, ökoszimulációs játék, színházi előadások, esti csillagnézés és még sok más egyéb.

Hatalmas élményekkel, szeretettel tele érzésekkel, s új barátokkal gazdagodva tért haza mindenki vasárnap. Hála és köszönet a szervezőknek és a Jóistennek. Jövőre újra találkozunk!

Összeállították:
Kelemen Borbála és Zelenyák Gabriella