Péntek Imre: Pannon ének

2018. augusztus 15., 12:05 , 917. szám

Valamikor itt hullámzott a Pannon tenger,

itt meneteltek, Róma, légióid,

ó, meséljetek behunyt szemekkel,

ki az élő, ki a legvalódibb?

 

Szárnyra kell az idő, s képzeletünkben

ma visszafelé hömpölyög,

szemünkben Ízisz istennő szentélye tüntet,

s Ceres ekéje forgatja a rögöt.

 

S a régiek eltűntek, de velünk élnek ők,

vén limesek őrzik határainkat,

bár feltörve már az ősi legelők,

bölcsőjük ma is álomba ringat.

 

Pannónia múltja mosolyra derít,

értünk terem szőlő és búzakalász,

őrizzük Seuso ezüstlő kincseit,

bennünk él tovább az egykor megfogant nász.

 

 

Péntek Imre – egyéb rangos elismerései mellett József Attila-díjas költőnk, az egykori Kilencek társaságának tagja – legújabb verseiből publikált néhányat Hitel című folyóiratunkban. Ezek közül való az itt olvasható Pannon ének, ami nem más, mint történelmi emlékezetünk ünnepélyes megszólalása.

A honfoglalás előtti időket idézi meg, mikor a mai Magyarország területe még római provincia volt. Sőt a kereszténység előtti korszakig megy vissza, ezért beszél hullámzó Pannon tengerről, Róma légióiról, Ízisz és Ceres istennőkről, illetve a „vén limesről”, az egykor itt húzódó római határvonalról.

A költemény negyedik versszaka viszont már a jelenkort idézi: azt a magyar államot és országot, melyet István királyunk teremtett meg a kereszténység felvételével, és amely őrzi pannon múltját. Ez „deríti mosolyra” a versbeli személyt, valamint annak nagyszerű öröme, hogy „értünk terem szőlő és búzakalász”. Így őrizzük azt az igencsak értékes leletünket is, mely Seuso nevéhez kötődik – a Római Birodalom egyik tartományi főtisztviselőjéhez –, akinek egykori edénykollekciója ma már a magyar nemzet családi ezüstjének számít… 

Penckófer János