Ezüstérmes lett Törökországban egy ungvári kerékpáros

2018. augusztus 17., 15:26

Volodimir Kozlovszkij ungvári kerékpáros sikeresen szerepelt a C2 osztályú nemzetközi kerékpárversenyen mountainbike versenyszámban.

A megmérettetés Törökországban zajlott. Volodimir elmondta, hogy a verseny első napján 60 kilométeres maratont tettek meg, ahol a negyedik helyen végzett. A cross country számban pedig második lett. Sikerült lényegesen javítani az időeredményén, ebben a versenyszámban korábban negyedik volt. Így összesítettben a dobogó második fokát foglalhatta el. Az eredményei egyre közelebb viszik a céljához, hogy részt vehessen a nyári olimpián. Amennyiben még két alkalommal hasonlóan jól szerepel, 2020-ban garantáltan indulhat az olimpián Tokióban.

A mostani verseny után Szlovéniába utazik edzőtáborba, majd onnan visszatér Törökországba. Szeptemberben részt vesz a világbajnokságon Svájcban.

(uzhgorod.net.ua/RV)