Tovább romlik az ukrajnai menekültek helyzete

2018. augusztus 17., 17:12

Az 1990-es évek balkáni eseményei óta a legnagyobb európai menekültválságot éli át Ukrajna, ahol a Donyec-medencei konfliktus által érintett több mint 3,4 millió ember szorul humanitárius segítségre – jelentette ki Thomas Lothar Weiss, az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezetének (IOM) ukrajnai misszióvezetője, akit az Ukrajinszka Pravda idéz a szervezet sajtószolgálatának közleménye nyomán.

Az IOM képviselője elmondta, az IOM 2014 óta humanitárius és gazdaságfejlesztési programjainak, valamint a társadalmi összefogásnak köszönhetően közel 280 ezer belföldi menekültnek és a konfliktus következményeitől szenvedő embernek nyújtott segítséget Ukrajnában.

A szervezetnek a menekültkérdéssel kapcsolatban végzett legutóbbi felmérése azt mutatja, hogy romlott a menekültek helyzete a munkavállalás terén. Így a 2018. júniusi adatok szerint a menekültek 42%-a dolgozott, ami a foglalkoztatottság 6%-os csökkenését jelenti körükben márciushoz viszonyítva.

A felmérés pillanatában a menekültek 11%-a keresett aktívan állást és állt készen arra, hogy két héten belül felvegye a munkát. Az álláskeresők döntő többsége arról számolt be, hogy nehézségekbe ütközött, miközben megpróbált elhelyezkedni – derül ki az ENSZ szervezetének tájékoztatásából. A nehézségek között említették a megkérdezettek a betölthető állások alacsony bérezését, a képzettségüknek megfelelő munkalehetőségek hiányát, valamint a menekült státusz vagy az életkor miatti diszkriminációt a munkaadók részéről.

Az ENSZ-nél hozzáteszik, hogy tavaly december óta jelentősen csökkent a menekültek átlagjövedelme. Weiss rámutatott: a jövedelemszint csökkenése, ami a foglalkoztatási helyzettel lehet összefüggésben, hosszú távon szociálisan még kiszolgáltatottabbá teszi a menekülteket.

A jelentés rámutat arra is, hogy jövedelem hiányában elérhetetlenné válnak a menekültek számára az egészségügyi szolgáltatások.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)