Kárpátalja volt a díszvendége az idei XXV. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztiválnak

2018. augusztus 22., 18:37 , 918. szám

2018-ban a huszonötödik Summerfest Nemzetközi Folklórfesztiválon, Százhalombattán új programsorozat indult útjára, melynek célja, hogy élő kapcsolatot alakítson ki a kárpátaljai és az anyaországi magyarok között. A tíznapos rendezvény ideje alatt a külföldi fellépők mellett Kárpátalja kiemelt díszvendége volt a fesztiválnak.

Az augusztus 12–22. között megrendezett esemény főszervezőinek nemes gesztusa által a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége társszervezőként csatlakozott a nívós eseményhez. Ennek kapcsán a kárpátaljai szervezők színházi, népművészeti és komolyzenei előadások által, valamint egy Kárpátaljáról szóló kiállítással igyekeztek bemutatni vidékünk kincseit és főbb jellegzetességeit.

A fesztivál augusztus 11-én egy nulladik nappal indult, melyen Élő Kárpátalja címmel nyílt népművészeti kiállítás kárpátaljai anyagokból. A kiállítás megnyitóján Szigetvári József, a rendezvény főigazgatója kiemelte: „Ezzel az eseménysorozattal a fesztivál és a város nagyobbat lépett előre. Azt szeretnénk, ha Százhalombatta a kárpátaljai magyarok számára egyfajta zarándokhellyé válna. Szerintem rendkívül fontos, hogy a kárpátaljai magyarok sorsát, történetét megismerje az anyaországi közösség. Bízom benne, hogy az 50 éves Summerfest alkalmával azt ünnepeljük majd, hogy Kárpátalja 25 éve a Summerfest díszvendége.”

Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének vezetője szerint fontos a határon átívelő magyar–magyar kapcsolatok építése. Megtisztelőnek érzi, hogy a Hagyományok Háza kárpátaljai hálózata részesült abban a feladatban, hogy a hosszú múltra visszatekintő nívós nemzetközi fesztivál társszervezőivé válhatnak, és az esemény ideje alatt Kárpátalja kiemelt szerepet kapott. Ez a tíz nap arról szól, hogy kicsit közelebb hozzuk az anyaországiakat és a fesztiválra látogatókat a kárpátaljai magyarokhoz, és mindazon nemzetekhez, amelyek Kárpátalján élnek.

Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke a Kárpátalja kincsei kiállítás kurátoraként elmondta: „Büszkeséggel tölt el minket, hogy a nyitórendezvényen a Kárpátalja kincsei című kiállítás is helyet kaphatott. A trianoni békeszerződés aláírását követően elég sok kataklizmát élt meg a kárpátaljai magyar közösség, melyről az anyaországiak nem sokat tudnak. Az anyaországi oktatási rendszer nem tette lehetővé azt, hogy a határon túli magyarok kultúráját, életét megismerjék. Mindez változott a jelenlegi magyar kormánynak köszönhetően, akik sorsközösséget vállalnak a határon túli magyarokkal. A kiállítás tematikája azt kívánja magába foglalni, hogy milyen fontosabb történelmi eseményeknek köszönhetően tartotta meg a magyar közösség Kárpátalján identitását, nyelvét és kultúráját” – fogalmazott Molnár Eleonóra.

A megnyitó gondolatokat követően a Százhalombattai Nyugdíjasklub előadásában kárpátaljai népdalcsokor csendült fel, az együttes vezetője Homoki Tímea, aki szintén kárpátaljai származású. Az este folyamán a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című előadását lehetett megtekinteni. A kárpátaljai nemzetek folklór­világát bemutató előadás előtt Bóna Zoltán, az Ország­gyűlés Nemzetpolitikai Bizottságának alelnöke elmondta: „Az idei esemény egyik örömteli újdonsága, hogy a több ezer kilométerről érkező nemzetek mellett kiemelt figyelmet élvez egy, a magyar nemzet számára fontos terület az ott élő magyar testvéreinkkel együtt. Elmondható, hogy ha létezik ma olyan hely a világban, ahol nem könnyű magyarnak lenni, az Kárpátalja. Éppen ezért kötelességünk, hogy minden szempontból segítsük az ott élő magyarokat, hogy kiálljunk határon túli testvéreink mellett.”

A rendezvény hivatalos első napján, augusztus 12-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata a Vidnyánszky Attila által rendezett Tóték című Örkény István-színművet mutatta be nagy sikerrel. A Summerfest alkalmából két hónappal ezelőtt a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége létrehozta a Kárpátalja Néptáncegyüttest, mely augusztus 17-én debütált az esti Táncpanoráma alkalmával, ahol Jakutföld, Tajvan, Thaiföld és Törökország is fellépett. Az újonnan megalakult kárpátaljai néptáncegyüttes műsorát nagy érdeklődéssel várták a százhalombattaiak. Az együttes az öt éve működő, Pál István Szalonna által elindított népzenei és néptánc-mesterképzést elvégzett táncosokból jött létre. A Kárpátalja Néptáncegyüttes Szigetvári József, a Summerfest főigazgatójának ösztönzésére alakult meg, művészeti vezetője Sikentáncz Szilveszter örökös aranysarkantyús táncos, néptáncpedagógus.

A népzenei előadásokat követően a késő éjszakai órákban a Pál család és barátai koncertre került sor a református templomban, melyen fellépett a Kovács családi zenekar Mezőváriból, Brassói-Jőrös Andrea és Bacsi János Viskről. A fesztivál ideje alatt a kárpátaljai kézművesek portékája is megtalálható volt a kézművessátrak sorában.

Az esemény ideje alatt egész napos programokkal várták a látogatókat: népek táncával, gálakoncertekkel, folkkocsmával, melyben minden este egy-egy ország táncát lehetett megtanulni. Az este sztárvendégei között fellépett Boban Markovič és zenekara, Szalonna és Bandája, a Tarsoly zenekar, Ferenczi Gyuri és a Rackajam, az Esszencia zenekar és még sokan mások.

Az idei éven 18 ország részvételével – USA, Bolívia, Észak-Ciprus, Dél-Korea, Észt­ország, Franciaország, Jakutföld, Kirgizisztán, Oroszország, Mexikó, Paraguay, Panama, Tahiti, Thaiföld, Tajvan, Tatár­föld, Törökország és Magyarország – zajlott a fesztivál. A XXV. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál augusztus 21-i záróceremóniáján együtt táncolt a világ minden kontinense. Pál Lajos vezetésével együtt zenélt a 100 tagú világzenekar, a fináléban pedig a Kárpátalja Néptáncegyüttes a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttessel közösen viski táncokat mutatott be.

A szervezők célja az elkövetkező években, hogy Kárpátalja állandó vendége legyen a fesztiválnak, ezáltal még szorosabbra fűzve a magyar–magyar kapcsolatokat. Bár fizikálisan határok választanak el minket, mégsem választható el az, ami összetartozik. A százhalombattaiak megépítették szeretethídjukat, így Kárpátalja újra hazaérkezett.

A program kárpátaljai részének támogatója a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye és Kárpátalja Összehangolt Fejlesztési Feladataiért Felelős Kormánybiztosság, a BGA, valamint a Kárpátalja Kulturális Örökségének és Népi Hagyományainak Megőrzéséért Társadalmi Szervezet.

Váradi Enikő